Idősebb férfi Schobert Lara új barátja

Schobert Lara
Vágólapra másolva!
Tavaly vallotta be Schobert Lara, hogy szakított párjával, akivel hosszú ideig állt komoly kapcsolatban. Nemrég még azt mondta, hogy jobban érzi magát férfi nélkül, most mégis úgy tűnik, nem zárkózott el teljesen és rátalált a szerelem egy tíz évvel idősebb sportoló személyében. 
Vágólapra másolva!

Schobert Norbert és Rubint Réka legidősebb gyereke, Schobert Lara épp édesanyja nyomdokaiba próbál lépni és ő is edzői karrierjét építi, de közben van ideje az ismerkedésre is. Bár állítása szerint nem kereste görcsösen a szerelmet, mivel rájött, hogy kevesebb a stressz, amióta egyedülálló.

"Élem a kis szingli életem. Én mindig abban hiszek, hogy ez hirtelen, váratlanul csöppen be az ember életébe. Szerintem annál jobb, minél váratlanabb. Korábban nagyon kapcsolatfüggő voltam. Nagyon szeretem, ha van egy társam mellettem, akire bármikor számíthatok, de megtanultam egyedül is boldog lenni" - írta nagyjából két héttel korábban Schobert Lara egy ideiglenesen elérhető Instagram-történetében, de hozzátette, hogy nem bánná, ha idővel megismerné az igazit.

- vallotta be korábban a 19 éves lány, akinek úgy tűnik, nem kellett sokat várni a nagy Ő érkezésére.

Schobert Lara ismét egy Instagram-történetben árulta el magát, ugyanis nemrég Bécsben járt, ahová egy rejtélyes férfi társaságában utazott. A Bors információi szerint egy 29 éves sportolóról van szó, a Kazincbarcikai SC futballistája. Bár Schobert Lara még konkrétumot nem árult el a kapcsolatról, de egy-két sejtelmes fotóval tudatta a követőivel, hogy újra foglalt a szíve és a ány még a távkapcsolatot is elfogadta azért, hogy egy párt alkossanak.

Schobert Lara újra szerelmes, idősebb férfi rabolta el a szívét Forrás: https://www.instagram.com/laraschobertt/
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!