Durván kiosztották a TV2 sztárját, erre senki nem számított

Horváth Enikő, Házasság első látásra
Vágólapra másolva!
A TV2 sztárja a közösségi oldalon kapott durva üzeneteket.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, a Házasság első látásra párjai, Enikő és Peti már a műsor elején szimpatizáltak egymással, többször is hangoztatták, hogy megvolt az a bizonyos szikra közöttük, azonban kapcsolatuk megrekedt egy bizonyos szinten. A fiatal lány ráadásul úgy érzi, hogy "túl kevés" Petinek, ugyanakkor ahogy a nézők is észrevehették, elég határozott elképzelései vannak.

A pár szakértők segítségével próbálja rendbe hozni a kapcsolatukat. Legutóbb Bajára, a férfi egyik barátjához utaztak, ahol csúnyán összevesztek, külön is aludtak.

A hétfői adásból kiderült az is, hogy Enikő és Andris ismét közelebb kerültek egymáshoz. A két fiatal nem csak egy privát SMS-t váltott, hanem az ara azt is bevallotta, hogy a játék folytatását el tudná képzelni a férfival, aki tovább flörtölt Enikővel. Peti párjának elege lett, úgy érzi, hogy nem kap elég figyelmet, és a szex mennyiségével sincs megelégedve.

A műsor Instagram-oldalán pár néző kiosztotta Enikőt, ugyanis többen úgy érzik, hogy a lány viselkedése helytelen volt, és nem érdemli meg a férjét.

Egy szarkavaró, undorító senki vagy Enikő!

Neked nem való egy ilyen műsor . Minek megy férjhez valaki, akinek mindegy hogy ki van “mellette”!?Taknyos a gondolkodásod, a viselkedésed pedig szavakba nem önthető! Te a nők szégyene vagy!" - olvasható az egyik hozzászólás. 

"Hát a mai résszel Encike leírtad magad! Szégyen vagy! Petit csak sajnálom főleg a következő bejátszás alapján" - írta egy néző.

"Enci egy szarkeverő, kis h@lye fruska. Szégyen. 

Soha nem fog párt találni. 

Nem csak szex van világon. H@lye liba" - fogalmazott egy másik.

Az ilyen "nők"az első adandó alkalommal félrelépnek. 

Aki párja mellett ilyen kacérkodó, az egy szégyen. Főleg ha még ilyen szexéhes is" - fejtette ki a véleményét egy nő.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!