Mi lett az álompárral? Keményen üzentek egymásnak a Házasság első látásra szereplői

Házasság első látásra, Enikő & Peti
Enikő és Peti: az esküvőn még minden rendben volt
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
A Házasság első látásra szereplői, Enikő és Peti az Instagramon reagáltak a keddi adásra.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, óriási dráma zajlott a Házasság első látásra keddi adásában: Enikő egy tervezett félrelépés és egy komoly vita után összepakolta a cuccait, és otthagyta Petit, aki a kamera előtt sem bírt a könnyeivel.

Enikő már korábban kifejtette, hogy Petit szerinte áldozatként tüntették fel a műsorban, pedig legalább annyira tehetett arról, ami köztük történt. Véleményét az adás után is megerősítette egy Instagram-sztorival:

Enikő posztja, Házasság első látásra
Enikő posztja
Fotó: Instagram/Horváth Enikő

"Egy nő először úgy bánik veled, ahogy szeretné, hogy vele bánjanak, azután úgy bánik veled, ahogy te bánsz vele" – olvasható a posztjában az idézet, amellyel a kedden látottakra reagált.

Enikő később két hosszabb posztban is magyarázkodott, miközben 

Peti szintén közzétette a maga verzióját.

"Akadt az utóbbi időben nem is egy probléma, nézeteltérés az Encivel. Azokat úgy gondoltam, meg lehet oldani közös munkával és őszinte kommunikációval. Viszont ahova most jutottunk el, az egy óriási bizalomvesztést eredményezett, és egy hatalmas emberi csalódást. Ami nálam az érzelmeket szinte egyből a nullára vagy még negatívba tudja rombolni" – írta többek között. 

Nézze meg mindkét fél friss bejegyzéseit!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!