Meghalt a Columbo sztárja

Jean-Paul Vignon
Vágólapra másolva!
A színész májrákban halt meg 89 évesen.
Vágólapra másolva!

Életének 89. évében halt meg Jean-Paul Vignon francia énekes és színész. Halálhíréről a családja számolt be, akik közölték, hogy a sztárt legyőzte a súlyos kór, ugyanis májrákja volt.

Jean-Paul Vignon 1935. január 30-án született Dire-Daou kikötővárosban. Rövid ideig orvosnak tanult Marseille-ben, azonban később pályát módosított, hiszen soha nem vonzotta igazán ez a szakma. A húszas évei elején járt, amikor Jacques Brel belga énekes-színész ajánlására egy rangos kabaré állást kapott Párizsban, amivel beindította karrierjét.

Pályafutása alatt számos hollywoodi produkcióban szinkronizált, többek közt a Robin Hood, a Piszkos osztag, a Shrek animációs filmekben, valamint Vignon Marc Webbnek is kölcsönözte a hangját az 500 nap nyár című romantikus vígjátékban, ahol a film francia narrátorként hallható a hangja. Olyan sorozatokban is feltűnt, mint a Szívek szállodája vagy az Ármány és szenvedély, valamint a Columbo: Nyugodjék békében, Tökéletes alibi és a Száguldás a dicsőségért filmekből is ismerheti a közönség.

Nem csak színészként, de énekesként is bzonyíotta tehetségét. A Columbia Records-szal szerződött, és 1964-ben adta ki első albumát.

A színésznek két lánya és két unokája született - írja a The Hollywood Reporter. 

 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!