Hilary Duff 2024. május 3-án életet adott negyedik gyerekének, a kicsi az otthonukban született. Az örömhírt az Instagram-oldalán jelentette be néhány fekete-fehér fotó kíséretében, a bejegyzésben pedig azt is elárulta, hogy a negyedik gyereke a Townes Meadow Bair nevet kapta.
Townes Meadow Bair, most már tudjuk, miért váratott minket olyan sokáig… Tökéletesítette azokat a pofikat! Hónapok óta arról álmodtam, hogy a karjaimban tarthatlak, és az elmúlt öt nap minden egyes pillanata, amikor megismerhettelek, bámulhattalak és megszagolhattalak, egyszerűen varázslatos volt.
Mindannyian annyira szeretünk téged, mintha a kezdetek óta velünk lennél, szépségem"
– olvasható a színésznő bejegyzésében a közösségi oldalon.
Férjével, Matthew Komával már van két közös kislányuk, akik most öt-, illetve háromévesek, Duffnak pedig még az előző házasságából született egy fia, aki ma már 12 éves.
Legutóbb is az otthonszülést választotta
2021-ben szintén intim fotókból derült ki, hogy megszületett Hilary Duff harmadik, és Matthew Komával közös második babája, aki a Mae James Blair nevet kapta. A színésznő korábban elmondta, hogy retteg attól, hogy lánya születik, és titkon fiúra vágyik.
A kislányt otthon, egy medencében szülte meg március 24-én - derült ki az akkori bejegyzésből. A fotón a kétéves Banks, és a sztár korábbi házasságából született fia, a nyolcéves Luca is szerepelt.
Tavaly írtunk arról, hogy a Disney egykori sztárja, Hilary Duff különös posztott tett közzé, "munkanélküliként" hivatkozott magára. Akkor úgy tűnt, mintha a Lizzie McGuire egykori címszereplője nem nagyon bánná az aktuális helyzetét: teniszütővel a kezében, pálmafákkal a háttérben pózolt.
Tény, hogy Duff legutóbb öt éve játszott mozifilmben (a The Haunting of Sharon Tate-ben), és már énekesnőként sem aktív (legutóbbi lemeze 2015-ben jelent meg), a "munkanélküli" státusz viszont erős túlzás, hisz tavaly az ő főszereplésével indult el az Így jártam anyátokkal spin-offja, az Így jártam apátokkal.