Szidják legújabb fotója miatt a csontsoványra fogyott Tóth Andit

Vágólapra másolva!
A minap mutatott egy merész fotót, de valószínűleg nem ilyen véleményekre számított.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, smink nélkül, egy szál fürdőköntösben mutogatta magát Tóth Andi, aki egyre ritkábban oszt meg magáról szexi fotókat. Mostani képén a köntös alatt teljesen meztelen, melleit sem takargatta a lazán megkötött ruhadarabbal. Bár sokan dícsérték a természetességét, mégis többen aggodalmukat fejezték ki a látvány miatt, ugyanis egyre soványabbnak tartják a visszavonult énekesnőt. Volt, aki szépen fogalmazta meg a kritikát, de volt, aki idegesen reagált arra, hogy mit művel magával a fiatal nő, akiről az utóbbi időben csak annyit lehet tudni, hogy saját ruhamárkájával foglalja le magát az éneklés helyett.

Mi ebben a szép...?

 - tette fel valaki a provokatív kérdést, amire elszabadultak az indulatok Tóth Andi bejegyzése alatt.

Egyél már egy kicsit, a Jó Isten Áldjon meg!

 - utalt valaki más az énekesnő durva fogyására, ami egy jó ideje folyton téma a követői körében, sokan aggasztónak tartják a mostani állapotát.

Sajnos én azt látom, hogy nem vagy jól

 - írta egy másik követője visszafogottabban, de egyetértve az előző véleményekkel. Viszont voltak többen is, akik kiálltak Tóth Andi mellett, viszont ők sem tagadták, hogy durván lefogyott az utóbbi időben.

Amennyiben jól érzi magát így, teljesen rendben van! Hiszen mindenki gyönyörű! 

- írta egy kommentelő, aki igyekezett véget vetni a vitának, nem sok sikerrel. A negatív megjegyzésekre Tóth Andi most sem reagált, de még várható, hogy egy videóban vagy egy külön bejegyzésben fog kiállni magáért, hiszen nem ritka, hogy így kezeli a hasonló helyzeteket.

Már több mint egy éve visszavonult

Az utóbbi időben egyre kevesebbet hallani Tóth Andiról, aki tavaly márciusban jelentette be, hogy visszavonul, döntésével nagy port kavart. Sokan nehezen fogadták ezt el, rajongói cserbenhagyva érezték magukat. Tóth Andi később elárulta, mi vezetett a nehéz döntéshez, amit úgy tűnik, hogy máig sem bánt meg.

Ez szerintem életem legjobb döntése volt. Fájdalmas, de nagyon jó döntés volt

- jelentette ki majdnem egy évvel visszavonulását követően Tóth Andi, aki  elmondta, hogy más dolgokra szeretne koncentrálni, amelyek valóban boldoggá teszik. Természetesen nem hagyott fel a dalok írásával sem, de ezeket nem szeretné egyelőre nyilvánosságra hozni. Jelenleg saját ruhamárkájával, kutyájával és otthoni kertészkedéssel köti le magát.

Tóth Andi
Legutóbb a Sztárban sztár zsűritagjaként láthatták a nézők a TV2 csatornán
Fotó: instagram.com/tothandi.andee/ 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!