Csodálatos helyen nyaralt először együtt Mikes Anna és Krausz Gábor

Vágólapra másolva!
Közös képpel jelentkeztek Krausz Gáborék Olaszországból.
Vágólapra másolva!

Krausz Gábor és Mikes Anna közös, külföldi utazással indították az idei nyarat, egy közös képpel jelentkeztek a nyaralás végén. A bejegyzésből kiderült, hogy Taormina városába utaztak, ami egy népszerű kisváros az Olaszországhoz tartozó Szicíliában. A város csodás látnivalókkal van teli, a tengerpart is nagyon szép, így nem csoda, hogy lenyűgözte őket ez a vidék. 

"Első közös nyaralásunk. Álom utazás, pont olyan, amire már nagyon régóta vágytunk"  - írták a közös képük mellett.

A séf nemrég egy interjúban beszélt a nyári terveikről: "Szeptemberig gyakorlatilag teljesen be vagyunk táblázva. De azért a kikapcsolódásra is igyekszünk időt szakítani. Többször is ’elszökünk’ majd egy rövidebb időszakra pihenni. Annyit elárulhatok, hogy az egyik legjobban várt úti cél a mediterrán térség lesz” - mondta.

A párost nagyon kedvelik a követők, a Dancing with the Stars óta folyamatosan arról írnak a kommentelők, hogy mennyire összeillenek, milyen jól mutatnak együtt. "Érezzétek nagyon jól magatokat, pihenjetek sokat!! Jah, és sose, semmi körülmény között ne hagyjátok el egymást, mert csodapár vagytok" - írta egy követő, majd így fogalmazott egy másik: "Ritka szép pár, akik illenek, mennek egymáshoz  és boldogok! Maradjon így nagyon sokáig!"

Mikes Annát Krausz Gábor kislánya is nagyon szereti

Krausz Gábor a Dancing with the Stars óta együtt van Mikes Annával, akivel a negyedik évadot meg is nyerték, bár eleinte titkolták a kapcsolatot. A sztárséf már beszélt arról, hogy Hannaróza nagyon szereti az új választottját, úgy fogalmazott, hogy valóságos "Anna-mánia" van a kislányánál, még táncolni is tanul tőle.

Mire ez az adás lemegy, valószínűleg már az első táncórán túl van, mert van ott egy ilyen kis gyerekcsoport, ahova elvisszük... Nagyon megszerette Annát, már az elején is volt bent táncóránkon, és láttam, hogy nagyon jó barátnők lesznek, meg volt bent a stúdióban is, úgyhogy Anna-mánia van

- mondta korábban Krausz Gábor.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!