A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Itt a lista: ők idén a legértékesebb magyar celebek

Vágólapra másolva!
A Forbes idén is összeállította a legértékesebb hazai celebek listáját. Az idei harmincas listára egészen meglepő nevek is felkerültek, miközben voltak, akik a tavalyi eredményükhöz képest hatalmasat zuhantak, míg mások hatalmas sebességgel törtek előre, szinte már a lista élére kerültek.
Vágólapra másolva!

A 22 éves fiú, aki egyik nap még rajongói kedvence, másnap már botrányhős. A szakács, aki elvált, és a körömlakkos, aki a nagy őt kereste. A Forbes tizenegyedik alkalommal rangsorolta a legértékesebb magyar celebeket üzleti és márkaértékük alapján.

A dobogósok

Azahriah (1.) huszonkét helyet ugorva, idén a lista élére került. A fiatal énekes a leghallgatottabb magyar előadók közé tartozik, akinek, Tisza-kollekcióját pillanatok alatt kapkodták el a boltban. Mindeközben egy mozifilmet is készítenek róla. A közösségi média felületein már két millió követővel büszkélkedhet, és a különböző sajtókban az egyik olyan év, aki a legtöbbször szerepelt a címlapokon. 

A lista mellett, még hat másik kategóriát is vizsgáltak a Forbes szakemberei. Ismertség, láthatóság, kedveltség, hitelesség, pénzteremtő képesség és online jelenlét kategóriájában is versenyezte a jelöltek. Ezek közül hárma szintén Azariah nyert. 

Igazi Z generációs celeb. Úgy tudott üzleti értéket kovácsolni a nevéből, tehetségéből, hogy közben minden szabályt felrúg a piacon. A lista többi szereplőjével szemben ő nincs rászorulva interjúkra, fizetett posztokra, arra bólint rá, amiben valós értéket lát.

– mondja Vaszkó Iván, a Forbes újságírója, A legértékesebb magyar celebek lista szerkesztője.

Sebestyén Balázs a második lett, két év után megelőzte Majkát (3.) – csakhogy Azahriah pedig mindkettejüket. Balázs idén, DJ Oti néven tartott telt házas bulit a siófoki Plázson, az eseményre egy nap alatt elkeltek a jegyek. 

Majka huszonkét év után is az egyik legláthatóbb celeb. A Valmar a tavalyi helyezéséhez képest, kilenc helyet ugrott előre, így a negyedik helyre került.

Palvin Barbit, a hatodik helyre a lista szabadesői segítették abban, hogy elérje az idei helyezését.  Rúzsa Magdi két évig harmadik volt, most viszont a hetedik helyre esett vissza. Geszti Péter pedig a kilencedik helyet érte el. 

Azahriah
Azahriah lett idén a legértékesebb magyar celeb 
Fotó: Azahriah Instagram 

 

Idén először szerepel a listán Krausz Gábor, aki az elmúlt egy év leggyakoribb címlap szereplője volt, a 238 címlapra kerülése miatt. A Nagy Ő, Jákob Zoltán a Top 10-be se került be, pedig, majdnem kétmilliós közösségimédia-birodalmat épített ki magának. 

T. Danny is helyet kapott a listán, a fiatal énekest az online jelenléte miatt tömegek ismerték meg. 

A legkedveltebb celeb még mindig Borbás Marcsi, a Kertem Youtube-sorozat és termékcsalád, valamint az Egy.hu életmódszájt és webshop arca. 

A harmincfős lista felső tízese, a hetedik helyen holtversennyel (zárójelben a tavalyi helyezés):

1. Azahriah (23.)

2. Sebestyén Balázs (2.)

3. Majka (1.)

4. Valmar (13.)

5. Ördög Nóra (4.)

6. Palvin Barbi (12.)

7. Istenes Bence (5.)

7. Rúzsa Magdi (3.)

9. Geszti Péter (visszatérő)

10. Krausz Gábor (új)

A teljes lista itt érhető el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!