Nem bír leállni hatalmas műmellei mutogatásával Berki Mazsi - kép

Berki Mazsi
Fotó: Instagram/Berki Mazsi
Vágólapra másolva!
Ismét nagy felháborodást váltott ki a plasztikával dicsekedő Berki Mazsi, aki az utóbbi időben egyre többször mutogatja hatalmas műmelleit.
Vágólapra másolva!

Berki Mazsival egyre több változás történik, főleg a külsejét illetően, elsősorban műmellei mérete változik az utóbbi időben. Az özvegy néhai férje, Berki Krisztián halálát követően nem gyászolt sokáig, ugyanis elég hamar megismerkedett gazdag barátjával, Zoltánnal, aki valódi luxuséletmódot biztosít számára. Minden bizonnyal a férfi finanszírozza a plasztikai beavatkozásait is, ezenkívül folyton méregdrága utazásokra fizeti be az özvegyet.

Berki Mazsi azóta folyton dicsekszik a közösségi oldalain, hol drága holmikat vásárol magának, hol drága autókkal jár, és teljesen plasztikafüggő lett, hiszen már szinte rá sem lehet ismerni az utóbbi időben. Hosszú póthajat visel, száját is feltöltette, melleit is egyértelműen sokkal nagyobbra csináltatta. Nemrégiben azonban megvált hosszú póthajától, amit előtte rengetegen kritizáltak, azonban az új frizurája sem nyerte el a követői tetszését.

Így lett az új szokása, hogy hatalmas műmelleit fotózgatja, amit egyfolytában mutogat az Instagram-oldalán. Legutóbb egy vékony műbőr melltartóban mutogatta magát, mely szinte semmit sem takart, mellbimbói is teljesen átlátszottak alatta, de őt ez sem zavarta. Korábban egy luxushajóról jelentkezett be az Instagram-oldalán, és azzal dicsekedett a követőinek, hogy milyen körülmények között ünnepelték Zoltán születésnapját.

Berki Mazsiról azonban leperegnek a kritikák, sőt, gyakran idegesíti fel az embereket, most ismét hatalmas műmellei fotózgatva pózolt a kamerának, és ezt osztotta meg közösségi oldalán, azonban most sem nyerte el a követői tetszését a látvány.

"Ronda ez a ruha, bocs..." - írta valaki nagyon röviden a véleményét.

Ez nem szép. A cicid, legyen igazi vagy belenyúlt, az a habcsók rajta nagyon nem néz ki jól

- jegyezte meg valaki más is, hogy mennyire előnytelen ruhát választotta arra, hogy kihangsúlyozza hatalmas dekoltázsát.

Berki Mazsi valószínűleg most több kritikát is kaphatott a fotó miatt, mint amire számított, ugyanis korlátozta a hozzászólások lehetőségét a bejegyzés alatt, viszont még így is több a negatív megjegyzés, mint a pozitív, sokak szerint borzalmasan előnytelen számára a fehér ruha, melynek mellrészét két hatalmas kerek forma díszíti.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!