Sebestyén Balázs is belekeveredhet Nagy Alekosz és Baukó Éva botrányperébe

Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Nagy Alekosz beperelte Baukó Évát, ez már nem az első eset, hogy az egykor barátságban lévő realitycelebek jogi útra terelik vitás ügyeiket. Azonban a mostani az év botránypere lehet, hiszen egyre több ismert név keveredik bele az ügybe, köztük Sebestyén Balázsé is.
Vágólapra másolva!

Bár egykor jó baráti kapcsolatban volt a két botrányhős, mára nagyon elmérgesedett a viszonyuk. Szinte már nem is beszélnek egymással, ha mégis, akkor azt az Érdi Járásbíróságon teszik, ugyanis Nagy Alekosz ismét beperelte Baukó Évát, akivel évekkel ezelőtt is így próbálta rendezni a konfliktusát.

Az előző per 2021-ben vette kezdetét, akkor a pénzen vesztek össze. Már akkor is Nagy Alekosz jelentette fel Baukó Évát, akit rágalmazással vádolt meg, azonban a nő nem állított valótlant a botrányhős realityszereplőről, hiszen az kölcsönkért tőle százezer forintot, majd nem adta meg a tartozását. Nagy Alekosz akkor is azt nehezményezte, hogy Baukó nyilvánosságra hozta az ügyet és a privát levelezéseiket, és bár Baukó hajlott volna a peren kívüli megegyezésre, Nagy Alekosz nem volt erre hajlandó és nem állt el a pertől.

Baukó, Alekosz
Vége a barátságnak, újra bíróságra ment Nagy Alekosz és Baukó Éva
Fotó: Baukó Éva Facebook

Nagy Alekosz szerint Baukó ismét az ő beleegyezése nélkül osztotta meg a magánlevelezéseiket, ami rá nagyon rossz fényt vet a nyilvánosság előtt, valamint rágalmazással is megvádolta. Baukó a vádakról az érdi járásbíróság leveléből értesült, döbbenten osztotta meg az információt a közösségi oldalán.

Képzeljétek mi történt? Kaptam az érdi bíróságtól egy levelet, amelyben Nagy Alekosz feljelentett levéltitok megsértése és rágalmazás miatt.

Azt sérelmezte, hogy én megosztottam olyan levelezéseket, amikben fiatalkorú (14-17) éves lànyoknak tesz szexuális jellegű ajánlotakat, kvázi ilyen, és ehhez hasonló dologgal zaklatva őket! A meghallgatás az Érdi Járásbíróságon lesz 2024 július 8.-án. Sok szeretettel  várom a nagyérdeműt az ügyvédemmel dr.Lichy Józseffel!" - írta korábban bejegyzésében Baukó Éva, aki ma már a bíróságon nézett szembe vádlójával, aki kicsit kérleltette magát a helyszínre érkezéssel, azoban mégis odaért, hogy szembesítse egykori barátnőjét a vádakkal.

Baukó Éva azonban nem ijedt meg Nagy Alekosztól, és egyáltalán nem bánta meg, hogy mit tett és azt mondja, hogy most is újra megtenné, ugyanis egyáltalán nem tett semmi rosszat, szerinte a közös beszélgetéseik közzététele túlmegy azon, hogy egy magánbeszélgetés, és kiszivárogtatta a tartalmát, ugyanis annak tartalma közügy, ezért közzé kellett tennie.

A beszélgetéseket azért osztottam meg, mert azt gondoltam, hogy a közre is tartozik azok arcpirító tartalma.

Ma is pont így cselekednék, mert ez a helyes. Levéltitok sértésért és a jó hírneve megsértéséért indított pert ellenem. Jó hírneve sosem volt, a levéltitok sértését pedig simán vállalom, hiszen egy nagyobb jó érdekében tettem" - magyarázta ma a bíróság épülete előtt a Borsnak Baukó Éva, aki szerint Nagy Alekosz veszélyt jelent a kiskorú lányokra.

Baukó Éva hamarosan megosztja a részleteket

Baukó Éva egy bulvártémákkal foglalkozó csoportban reagált az egyik róla szóló bejegyzés alatt, és röviden összefoglalta, mi történt ma a tárgyalóteremben, ahová meglepő módon most nem engedték be a sajtó munkatársait. A botrányhősnő a hozzászólásában azt állítja, több ismert ember is ellene hangolta Nagy Alekoszt és biztatta, hogy vigye perre az ügyet Baukó ellen, aki most azt ígérte, később jelentkezik a további részletekkel, egyelőre csak Sebestyén Balázst nevezte meg a kommentjében.

Alekosz azt mondta a meghallgatáson, hogy híres rádiós műsorvezető (Sebestyén Balázs), meg tv-s producerek mondták neki, hogy pereljen szét, még bátorították, na kaptak a pofájukra ne aggódjatok! Ezek szerint nekik belefér, amit Alekosz művel!

Nyilatkoztam videós interjúban, az este lesz fent majd, belinkelem! Nem kértem bocsánatot mert nincs miért! Perre megyünk! Derüljön ki az igazság, milyen jó hírnév? Ez az ember az összes társadalmi rétegbe beleállt (motorosok, horgászok, gyúrósok, nők, celebek)! A fiatalkorú és a felnőtt korú nők nevében is állok ki ellene! Győzzön az igazság!" - írta röviden a mai tárgyalást követően Baukó Éva egy zárt Facebook-csoportban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!