Megint trágárkodtak Sebestyén Balázsék, megbüntették őket

Vágólapra másolva!
Ismét a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt indul eljárás a Rádió 1 Balázsék című műsorszámával szemben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint bejelentés alapján vizsgálta a testület a Radio Plus Kft. által üzemeltetett Rádió 1-en június 11-én közreadott Balázsék című műsorszám egyik szegmensét. 

A bejelentő a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértését vélelmezte a műsor egyik szexuális vonatkozású témákat tárgyaló részében.

A médiaszolgáltató a műsorszámot a III. korhatári kategóriában (12 éven aluliak számára nem ajánlott) tette közzé 6 óra 3 perces kezdettel, azonban azt a hatósági ellenőrzés szerint a IV. korhatári kategóriába (16 éven aluliak számára nem ajánlott) kellett volna sorolni, és csak 21 órát követően közzétenni, figyelemmel arra, hogy az elhangzottak kedvezőtlenül befolyásolhatták a védendő korosztály személyiségfejlődését.

A Médiatanács hatósági eljárás megindításáról döntött a médiaszolgáltatóval szemben – írta az MTI.

Korábban többször büntették őket

Sebestyén Balázséknak legutóbb egy májusi műsorát vizsgálta az NMHH, de korábban többször meg is büntették őket: legutóbb 

május elején az emberi méltóság sérelme miatt 300 ezer forint, míg kirekesztés miatt 500 ezer forint bírságot róttak ki a Radio Plus Kft.-re,

szintén Sebestyén Balázsék miatt.

A Médiatanács akkor megállapította, hogy a Balázsék című műsorszám január 15-én sugárzott adása megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó és a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezéseket. Ebben az adásban a műsorvezetők afrikai származású vendégük, Musimbe Dávid Dennis kárára élcelődtek, és a bőrszínt a rabszolgasággal hozták összefüggésbe.

A műsorvezetők akkor a rasszizmust használták humorforrásként. A származására tett objektíve bántó, lekezelő megnyilvánulások megbélyegezték az afrikai közösséget, a műsorszám a fekete bőrűek kisebbrendűségére utaló tartalmat hordozott – áll a szövegben. Úgy fogalmaztak, az, hogy a bőrszínt a műsorvezetők összekapcsolták a rabszolgasággal, alkalmas volt egy egyértelműen azonosítható csoport egészével szembeni sztereotip gondolatok kialakítására és felerősítésére, ezáltal kirekesztésre is.

Tévéműsor miatt is panaszkodtak már Sebestyén Balázsra

A rádióműsor miatti panaszok és vizsgálatok mellett Sebestyén Balázs egyik legnagyobb botránya egy tévéműsor miatt volt. Bejelentések alapján indított eljárást a Médiatanács a Celeb vagyok, ments ki innen! egyik epizódja miatt, ugyanis az RTL Klub adásában a műsorvezetők (Vadon János és Sebestyén Balázs) megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe hoztak egy kolumbiai gyereket. A műsorvezető magyarul feltett kérdéseire a gyermeknek minden alkalommal azt kellett felelnie: "Sí, señor!" ("Igen, uram!"). A kérdések közül néhány a fiú intim szféráját sértette, illetve a testalkatán gúnyolódott – jelezte akkor a médiahatóság.

A Médiatanács aztán megállapította, hogy a jelenettel a médiaszolgáltató megsértette a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatását tiltó törvényi rendelkezést. 

A testület határozatában súlyos jogsértést állapított meg, és kétmillió forintos bírságot rótt ki a szolgáltatóra,

ezenkívül a jogsértésről szóló közlemény közzétételére is kötelezte. Erről itt olvashat hosszabban

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!