A Farm VIP sztárja elmondta, mennyit hízott a terhessége alatt

Kiss Daniella
Vágólapra másolva!
Kiss Daniella még tavaly vett részt a TV2 kaland reality műsorában, de akkor még nem gondolta volna, hogy hamarosan édesanya lesz. Nyáron osztotta meg, hogy bővül a családjuk, a Farm VIP sztárjának kislánya születik majd decemberben. A terhessége alatt őt sem kerülték el a plusz kilók, a közösségi oldalán árulta el, hogy pontosan mennyit is hízott.
Vágólapra másolva!

Kiss Daniella a nézőknek a TV2 nagysikerű műsorából, a Farm VIP-ból lehet ismerős. 2015-ben jelentkezett a Magyarország szépe versenyre, ahol a felkészítőtáborban két alversenyen is második helyezett lett - majd 2015. június 21-én bekerült a legszebb öt lány közé került a döntőn. A koronázáskor két cím elnyerése után (legszebb mosoly, illetve közönségdíj) megválasztották Miss World Hungary 2015-nek.

A Farm VIP sztárja, Kiss Daniella
Farm VIP sztárja, Kiss Daniella első gyerekét várja
Fotó: Kiss Daniella/Instagram

Kiss Daniella még júliusban, a közösségi oldalán árulta el egy pocakos fotóval, hogy gyereket vár. A Farm VIP sztárja több mint öt éve van együtt a párjával, így már természetesen szóba került a családalapítás is. Bár csak jövőre tervezték a babát, úgy tűnik, hogy a pici másként döntött. Mikor megtudták, hogy szülők lesznek, szóhoz sem jutottak, sőt, a mai napig alig fogták még fel. 

A Farm VIP sztárja plusz kilókkal küzd

A minap a követői kérdéseire válaszolt az Instagram-oldalán, ahol szóba került az is, hogy mennyit hízott a sztár a terhessége óta. 

"63-64 kg voltam a várandósság előtt, edzéssel, mert nélküle picit kevesebb. 

Eddig plusz négy kilónál járok, de őszintén semmit nem csinálok és semmire nem figyelek, mármint eszem, amit megkívánok, ez az év most nekem nem erről szól.

 Persze edzeni voltam és tervezek is menni, de csak azért, mert jólesik!" - válaszolta Kiss Daniella, akinek kiderült, hogy kislánya fog majd születni, azonban ő kisfiúra számított. 

Annyira azt éreztem, hogy kisfiú lesz, sőt, mindenki körülöttem, illetve az összes terhességi tünetem is erre utalt, úgyhogy álltunk nyugodtan, hogy mindjárt jön a kék füst. 

Szóval hatalmas meglepetés volt! De őszintén, amikor erre gondolok, hogy kislányom lesz, csak mosolygok magamban és könnybe lábad a szemem, hogy köszönöm! Volt egy név, amibe szerelmes lettem, lánynév, elengedtem, de most mégis megkaptam!" - árulta el.

Hozzátette, sok hazai sztárhoz hasonlóan ő sem fogja rejtegetni a gyerekét, úgyhogy több fotót is mutat majd róla a közösségi oldalán. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!