Így változtatta meg a válása Ábel Anita életét

Ábel Anita
Vágólapra másolva!
A színésznő és volt férje, Fekete Krisztián 16 év házasság után döntöttek úgy, hogy nem folytatják tovább. Ábel Anita azóta újra szerelmes lett, ami nagyon megváltoztatta őt és az eddigi életét. Most kitálalt a válásáról és arról is, hogyan élnek azóta.
Vágólapra másolva!

Ábel Anita és volt férje 2005-ben házasodtak össze, két év együttélés után. Majd 2008-ban született egy lányuk, Luca, aki 11 éves volt a szülei válásának idején, akik 2019-ben döntöttek úgy, hogy felbontják a házasságukat. Ábel Anita és az üzletember 16 év után döntöttek úgy, hogy jobb lesz nekik, ha külön utakon folytatják, a színésznő akkor elmondta, hogy ő mondta ki végül a nehéz döntést. Ábel Anita azt is elárulta, hogy elsősorban közös kislányuk miatt érezte úgy, hogy mindenkinek jobb lesz, ha elválnak, és újra boldog életet élhetnek.

Ábel Anita az első szexről mesélt
Ábel Anita 16 év után vált el férjétől, azóta újra rátalált a szerelem
Fotó: Ábel Anita/Instagram

Bár ritkán beszél a magánéletéről, de megosztotta, hogy egyébként a válás óta nagyon jó a viszony közte és volt férje között, és elszakíthatatlan kötelék kettejük között a közös kislányuk nevelése, amiben ugyanúgy partnerek és mindketten részt vesznek Luca életében. 

Bár a válás után nem gondolta, hogy újra rátalál a szerelem, mégis megtörtént, és ez nagyon megváltoztatta őt.

Egy válás után egy ilyen erős szerelem megjelenése formálja az embert. Amikor nem gondolsz arra, hogy valami eget rengető dolog történik az életedben... de valahol éreztem, hogy ez meg fog velem történni, de nem ennyire hamar a válás után.

Bár, mi a hamar? A válás után már majdnem egy éve egyedül éltem. Az biztos, hogy Roberto megjelenése emberileg, nézőpontváltásként nagyon markánsan jelen lett az életemben. Mert egy nagyon más kultúrát hozott a mi kis világunkba és nagyon másképp kezdtem el nézni egy csomó mindent...

Lecsendesedtem. Eddig jellemzett egyfajta harsányság, most már nem. Most már csak akkor szólok, ha úgy érzem, annak helye van.

- idézi a Ripost Ábel Anita szavait, aki egy évvel a válását követően szeretett bele Roberto Favarro korábbi olasz rögbijátékosba.

Ábel Anita a magánéletén kívül arról is beszélt, hogy szerinte mit gondolnak róla az emberek, és hogyan tört ki egykori Szomszédok sorozatbeli szerepéből, ami nagyon nehéz volt számára karrierje kezdetén. A színésznőt sokáig azonosították Julcsi karakterével, és nem gondolták róla, hogy a műsorvezetés is menni fog számára, azonban később pozitívan csalódtak benne.

KULKA, János.  FRAJT, Edit, ÁBEL, Anita, Szomszédok, sorozat, ÁbelAnita, KulkaJános, FrajtEdit,
Ábel Anitát sokáig a Szomszédok beli karakterével, Julcsival azonosították
Fotó: MTI/Burghardt Ferenc / MTI/Burghardt Ferenc

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!