A Baywatch egykori bombázója hatalmas küzdelméről mesélt

Vágólapra másolva!
Brande Roderick nemcsak playmate-ként, de a Baywatch bombázójaként is bebizonyította, hogy mennyire szexi. A Baywatch egykori sztárjában azonban hatalmas törést okozott valami, ami a mai napig meghatározza az életét.
Vágólapra másolva!

Brande Roderick neve sokaknak ismerős lehet, ugyanis 2000-ben ő alakította Leigh Dyer karakterét a Baywatch című sorozatban, mely egy jó kiindulópont volt karrierjében. 2000 áprilisában feltűnt a Playboy magazin havi playmate-jeként, majd 2001-ben az év playmate-jévé is megválasztotta a nyuszis magazin szerkesztősége. Hugh Hefner (a Playboy atyja) barátnője is volt egy időben. 

Brande Roderick, a Baywatch egykori sztárja
Brande Roderick, a Baywatch egykori sztárja
Fotó: Brande Roderick/Instagram

A Baywatch egykori sztárja emlékszik, hogy a sorozat utolsó két évadát a varázslatos Hawaii-on forgatták, és a többi szereplővel olyan jó volt a kapcsolata, hogy már egy családként tekintettek egymásra. 

"Egy szigeten voltunk, ahol csak egymást ismertük" - mondta Roderick. "Az egész olyan volt, mint egy családi, baráti összejövetel. Csak úsztunk, beszélgettünk, aminél jobbat nem is kívánhatnék" - tette hozzá.

Azonban a Hulu által sugárzott új dokumentumfilmben, mely az After Baywatch: Moment in the Sun címmel lesz majd látható, a szereplők magánéleti küzdelmükről is beszélnek.

A Baywatch-lányok hatalmas küzdelme

Azok az emberek, akik nézték a Baywatch sorozatot, és látták a gyönyörű tengerpartot, a luxust, és az ezzel járó életmódot, azok azt feltételezhetik, hogy mindenki élete tökéletes. De majd rá fognak jönni, hogy ez nem igaz. 

Sajnos vannak olyan küzdelmek, amelyeken az emberek átmentek, és amiről a világ talán nem tudott

 - árulta el az egykori Baywach-lány. 

Hozzátette, hogy a szereplők, főleg a nők, rá voltak kényszerítve arra, hogy tökéletes legyen a testük, emiatt pedig hatalmas nyomás nehezedett rájuk.

Úgy gondolom, hogy a szereplők többsége arról fog beszélni, hogy milyen hatalmas küzdelem volt leküzdeni azt a képet, miszerint a Baywatch-lányok mind fittek és tökéletesek. 

A férfiak és a nők is átesnek ezen. Később, ahogy egyre idősebb lesz az ember, rájön, hogy már nem 20 vagy 30 éves, és egyre nehezebb formában tartania magát" - részletezte. 

A színésznő azt is elmesélte, hogy miután befejezték a forgatást, abban a tévhitben volt, hogy később nem kell majd megküzdenie egy-egy szerepért, de rájött, hogy ez nem így van. A sorozat több szereplőjével is rendszeresen tartja a kapcsolatot, azonban Carmen Electra az, akivel a mai napig a legtöbbet beszél - írja a Fox News. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!