Curtis barátnője a családalapításról, a babáról beszélt

Curtis és Barnai Judit
Curtis és Barnai Judit
Vágólapra másolva!
Röviden reagált egy kommentre Barnai Judit. Curtis barátnője szerint nem várható a közeljövőben kisbaba náluk.
Vágólapra másolva!

Barnai Judit és Curtis régóta alkotnak egy párt - noha sokszor felröppen a hír, hogy szakítottak, valójában együtt vannak és nagyon jól érzik magukat így. Nemrég arról pletykáltak netes fórumokon, hogy nem találkoztak hetek óta, de ennek megvolt az oka. "Jól vagyunk. Az történt, hogy Judy egy tévéműsorban szerepel, ezért nincsenek közös posztok, ezért nem lát minket senki együtt. Azt nem tagadom, hogy voltak hullámvölgyek, de melyik kapcsolatban nincsenek... Együtt vagyunk, nem szakítottunk" - közölte a rapper. Szerinte az, hogy rossz lelkiállapotban van, nem igaz - úgy véli, hogy csak a legutóbbi, "mély és szentimentális" dalszövege miatt érthették őt félre. A TV2 riportját itt tudja megnézni.

Curtis
Curtis
Fotó: Polyák Attila - Origo

Curtis az államalapítás ünnepén a Duna-parton lépett fel, nagy sikerrel. "Az időjárással szerencséjük volt augusztus 20-án: „Még a Jóisten is azt akarta, hogy ez a fellépés úgy sikerüljön, ahogy kell. A koncertünk előtt zápor volt, utána vihar... Utána a párommal megnéztük a tűzijátékot, ami fantasztikus élmény volt” – mesélte az Origónak. Részletek itt.

Curtis és párja jól megvannak 

Barnai Judit szemlátomást jól érzi magát a a rapperrel, olyan fotót posztolt, ahol ágyban fekszenek meghitten, kávézgatnak, nézik a tévét és még a kutya is az ágyon hever. Mivel kevés a ruha rajtuk, így az egyik kommentelő azt írta, hogy "nem fotózni kell, hanem gyereket csinálni." Erre válaszolta azt a sportoló, hogy "ráérünk", azaz idei terveikben még aligha szerepel a gyermekvállalás. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!