Féltékenységi rohamokra panaszkodik a TV2 sztárja

Kabai András
Kabai András
Vágólapra másolva!
Vannak vitái az új párjával, igyekeznek ezeket megbeszélni. Kabai András a nyáron DJ-ként sokat van távol.
Vágólapra másolva!

Kabai András a Házasság első látásra című realityből lehet ismerős a nézőknek. A műsorban egy párt alkotott Dávid Petrával, azonban kapcsolatuk nem volt konfliktusoktól mentes, sokat veszekedtek a kamerák előtt, a tévézőknek úgy tűnt, nem túl kedves a partnerével. Számtalanszor megalázta a nőt, majd még a kísérlet vége előtt szakítottak. A válásuk után rendeződött a kapcsolatuk, mára pedig már jó baráti viszonyt ápolnak egymással.

Kabai András a Házasság első látásra c. műsorban szerepelt
Kabai András a Házasság első látásra c. műsorban szerepelt
Fotó: Instagram / Kabai András

Ugyan egykori felesége még most is szingli, a férfira azonban rátalált a szerelem. "Először tavaly tavasszal pillantottuk meg egymást, bár akkor csak bekövettük egymást Instagramon. Ez még a műsor előtt történt és akkor nekem még volt egy másik kapcsolatom. Ezután ősszel, a műsor után újra összefutottunk egy edzőteremben és akkor nem tudtam őt hová tenni. Megvolt az összenézés, szemezés, de akkor nem léptem, nem is tudom, miért. Nem mentem oda hozzá elkérni a telefonszámát vagy ilyesmi. De egy újabb véletlen folytán az Instagram feldobta a sztoriját és leesett, hogy ő volt az a lány. 

Egy nagyon béna dumával írtam rá, hogy őt láthattam-e. 

Erre válaszolt és elindult egy nagyon közvetlen és szinte megállíthatatlan beszélgetés. Nem volt benne semmi erőltetett, vagy nehézkes, szinte azonnal tudtunk viccelődni egymással. Sőt, már az első nap azon poénkodtunk, hogy mikor költözik hozzám és hogy csináljak neki helyet a gardróbomba" - részletezte.

Kabai András szerint kevés idejük jut egymásra

Most a Bors megkeresésére elmondta, hogy a féltékenység gyakori probléma a kapcsolatában. "Ha van olyan fesztivál, mint mondjuk a Campus, ahol több napot ott töltök, akkor szinte nem is találkozunk. Úgyhogy, ez most egy nagy kapcsolati próbatétel, mert ez az első közös nyarunk, amikor ő is látja, hogy miről is szól tulajdonképpen ez a zenész élet. Persze 

előfordul egy-egy kisebb féltékenységi roham is, ha lát egy képet

 mondjuk, amin lányokkal vagyok, és rákérdez, hogy miért fogom a derekát, de ezeket eddig mindig meg tudtuk beszélni. De én abszolút belátom, hogy ez nem lehet egyszerű számára, de szerencsére a kommunikáció nagyon jól működik közöttünk és tudunk őszintén beszélni az érzéseinkről" - mondta.

"Egymásra is kevés időnk jut így, mert Réka is nagyon sokat dolgozik, nem csak én, ami persze a kapcsolatunkat is megterheli, abból a szempontból, hogy mostanában csak annyi időnk van, hogy otthon találkozunk és alig csinálunk közös programokat. Néha azért elkísér egy-egy buliba, de a munkája miatt ez sem mindig kivitelezhető. Vannak vitáink is emiatt, de szerencsére ezeket meg tudjuk beszélni" - magyarázta a DJ.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!