A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNVas Kata Blanka
14:00KerékpározásVerseny
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Összeomlott Keresztes Ildikó a szörnyű orvosi diagnózis után

Keresztes Ildikó
Fotó: Facebook
Vágólapra másolva!
Az énekesnő szerencsére már túl van a nehezén, megvolt a műtét, most újra sok terve van. Az operáció előtt azonban úgy gondolta, meg fog halni.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Keresztes Ildikó nemrég szólalt meg súlyos betegségéről, megrázó részleteket árult el arról, hogyan derült fény arra, hogy sürgősen meg kell operálni az agyát. Először beletörődött, hogy meg fog halni, de azóta már túl van a nehezén, ezért is döntött úgy, hogy beszél a történtekről.

Most a TV2 Tényeknek beszélt arról, hogy amikor meghallotta a diagnózist, akkor gondolatban már eltemette magát és azt tervezte, hol helyezi el édesanyját és a kutyáját. A daganat 3 centis volt, de csak később derült ki, hogy jóindulatú és műthető.

"Könnyen lehetett volna az, hogy amikor az már megnő annyira, hogy az agyban már nem tud több helyet foglalni, és akkor nekimehet bármilyen központnak, ami a látásomat, a mozgásomat, vagy bármimet is befolyásolja. Az akkor már egy sokkal súlyosabb eset, mert vagy összeesek a színpadon, epilepsziás leszek, vagy bármi... És ki tudja, ha ott nő neki valaminek, akkor műteni is nehezebb, meg esetleg tud csinálni olyan problémákat, ami lehet, hogy visszafordíthatatlan" - nyilatkozta. 

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!