A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Kulcsár Edina elmondta, milyenek az éjszakái négy kisgyerekkel

Vágólapra másolva!
Másfél hete született meg G.w.M-mel közös kisfia. Kulcsár Edina alig alszik.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, megszületett Kulcsár Edina és Varga Márk, azaz G.w.M második közös gyereke, egy kisfiú. Kulcsár Edinának a kisfiú a negyedik gyereke, hiszen Szabó-Kulcsár Medox, Szabó-Kulcsár Nina és Varga Amara után itt az újabb testvér, aki a Dion keresztnevet kapta. Az édesanya korábban elárulta, hogy augusztus közepére van kiírva szülésre, azonban az elmúlt hetek hőségei miatt előbb megszületett a baba, aki a testvéreihez hasonlóan császármetszéssel jött a világra.

Kulcsár Edina és G.w.M
Kulcsár Edina és G.w.M összesen het gyereket nevelnek
Fotó: Forrás:Kulcsár Edina/Instagram 

Kulcsár Edina a császármetszésről is beszélt

Az egykori szépségkirálynő nemrég a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében indított kérdezz-feleleket, melynek alkalmával egy követője afelől érdeklődött, hányszor kel fel éjjelente a kisgyerekek miatt.

Egyébként változó, és még szokom a négygyermekes anyuka szerepét. Azt hittem, nem lesz sokkal vészesebb, mint a hárommal, de azért vannak helyzetek… Eleve úgy alszom, hogy szerintem nem is alszom úgy igazán. 

Arra is felkelek, ha például hallom, hogy az egyik kicsi végzi a dolgát a pelenkába. Azonnal megyek, hogy kicseréljem. Ma reggelre úgy keltem, hogy négy koszos pelenka volt a földön, amiből csak két cserére emlékszem" – válaszolta a kérdésre az egykori szépségkirálynő, akit később arról is kérdeztek, hogyan halad a felépülése a negyedik császár után, hogy érzi most magát a bőrében.

Ettől féltem a legjobban, hiszen ez már a negyedik volt és sokan mondták, hogy készüljek fel, mert ez lesz a legdurvább. Most pedig, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondanom, ezt viseltem a legjobban. 

Szülés után két napra jöhettünk haza, és hiába készült az egész család arra, hogy majd én pihenek meg fekszek egész nap… mentem és csináltam az itthoni teendőimet. Fájdalom ide vagy oda, jobban esett, hogy haladok a dolgaimmal, minthogy feküdjek" – magyarázta Kulcsár Edina, hozzátéve: tapasztalatai szerint rengeteg múlik a császármetszést végző orvos munkáján. A korábbi három szülés után sokkal nagyobb fájdalmai voltak és a felépülési idő is elhúzódott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!