Itt vannak az új hírek a magyar énekesnő terhességéről

Csézy
Vágólapra másolva!
Csézy pár héttel ezelőtt osztotta meg, hogy 44 évesen terhes lett. A magyar énekesnő egy csodaként éli meg, hogy hosszas próbálkozás után végre édesanya lehet, akit nem kerülik el a rosszullétek sem.
Vágólapra másolva!

Csézy nemrég beszélt élete legnagyobb tragédiájáról is, amikor tragikus körülmények között elveszítette első férjét, aki öngyilkosságot követett el. Második férje, aki rákkutató orvos, 18 évvel idősebb az énekesnőnél, már régóta küzdenek azért, hogy közös gyerekük szülessen. Az énekesnő nagy félelme volt, hogy lassan kifut az időből, még év elején is azt taglalta, hogy nem adja fel azt az álmát, hogy egyszer saját gyereke szülessen. Úgy tűnik, hogy a párnak megérte kitartania, ugyanis az énekesnő nemrég jelentette be, hogy 44 évesen édesanya lesz.

A magyar énekesnő a férjével
A magyar énekesnő, Csézy és férje szülők lesznek
Fotó: Csézy/Instagram

A magyar törvények alapján csak negyvenöt éves kor alatti nők vehetnek részt lombikprogramban, így az énekesnőnek nagy szerencséje volt, és az utolsó pillanatban sikerült teherbe esnie. A beavatkozást Brnóban végezték el, az énekesnő elmondása szerint pedig ha először ide jönnek, akkor mára már lenne egy hatéves gyerekük. Férjével még előtte babaruhát vásároltak, ami meghozta számukra a nagy örömöt: szülők lettek.

Elcsodálkoztam, mondtam neki, nem biztos, hogy szerencsét hoz. 

Ő azonban határozott volt, azt mondta, ez csak akkor igaz, ha nem hiszünk igazán benne. Végül úgy értünk az intézetbe, hogy a táskánkban lapult egy rugdalózó, amit Laci és én választottunk a leendő gyermekünknek. Szerencsét hozott" - mesélte.

A magyar énekesnő rengeteget aggódik

Csézy jelenleg 16 hetes terhes, és habár már régóta tudják a baba nemét, csak nemrég osztották meg, hogy kislányuk lesz. Habár élvezi a terhességét, őt sem kerülik el a rosszullétek, és a folyamatos aggódás. 

Volt, hogy 24 óra leforgása alatt három kilót fogytam az állandó rosszullétek miatt, és úgy beesett a hasam, hogy megijedtem, elveszítjük a magzatot.

 Az ultrahang megnyugtatott, a kisbabánk tökéletesen fejlődik, én pedig szépen lassan elfogadom, hogy az aggódás mostantól az életem része lesz"- magyarázta a Story magazinnak. 

Csézy 2014-ben ment újra férjhez Szabó László rákkutató doktorhoz, akivel azóta is boldog házasságban élnek. Sőt, augusztus 13-án, 10 évvel az esküvőjük után ismét oltár elé álltak, és megerősítették az egymásnak tett fogadalmukat. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!