Nagyon beteg a magyar énekesnő, Marcellina

Marcellina
Marcellina mikrofonnal: ilyen egy ideig még nem lesz
Fotó: Instagram/Marcellina
Vágólapra másolva!
Marcellina még hetekig meg sem szólalhat, így énekelni sem tud egy betegség miatt.
Vágólapra másolva!

Marcellina újabb hírt adott az állapotáról, miután nemrég bejelentette, hogy bevéreztek a hangszálai. Mint írtuk, az énekesnőnek a további károsodás elkerüléséhez egy ideig még suttognia sem szabad, teljesen némának kell maradnia – mostanra pedig az is kiderült, hogy csak szeptember 10-én szólalhat meg először.

Marcellina
Marcellina szaxofonnal
Fotó: www.vakokintezete.hu / www.vakokintezete.hu

Marcellina e-mailben válaszolt arra a kérdésre, hogy tart-e a szövődményektől, veszélyben érzi-e a karrierjét: "Egyelőre nem tudok erre válaszolni, mert ellenőrzés csak szeptemberben lesz. Addig csak 

a némaság kényszerét kell pszichésen és fizikailag elviselnem.

Nem egyszerű, mert ugyan a nagy rohanásból jó dolog visszahúzódni kicsit a magányomba, hogy kerüljem a kommunikációs konfliktusokat, de ezáltal van sok időm gondolkodni is és írogatni is, és az nem biztos, hogy jó lenne, ha ezeket a gondolatokat tényleg nyilvánosságra is hoznám. Nagyon remélem, hogy nem lesz maradandó nyoma, mert többek között voltam Máriaremetén, ahol egyszer már megtörtént egy csoda. Mondjuk akkor akkor még csak húszéves voltam, és akkor még az izmok – a hangszalag is izom – fiatalok voltak, tehát gyorsabban rehabilitálódnak, mint így idősen. Ennek ellenére nagy az esély arra, hogy szebb lesz a hang, mint volt, mert pihentetve lett, és óvatos klasszikus hangképzéssel csodát lehet művelni" – írta a Borsnak.

Az énekesnő elárulta, hogy a párja is nehezen viseli a némaságát, mivel alapvetően sokat kommunikálnak a kapcsolatukban – Marcellina most viszont legfeljebb csak kézzel-lábbal tudja elmutogatni, hogy mit szeretne. Mint írta, jobbára egyébként a közösségi médiával múlatja az időt, saját oldalára is rengeteg fotót és videót tesz ki – bikinis felvételeit itt tudja megnézni

Marcellina zenekara egy baleset miatt oszlott fel

1985-ben autóbalesetben halt meg a Marcellina PJT basszusgitárosa, Temesváry Pepó, ami nemcsak a zenekar feloszlásához vezetett, de Marcellinának is komoly traumát okozott.

"Végig gyönyörűen betartotta a sebességkorlátozást, nem ment többel, mint 80. A szembejövők egymást előzgetve szórakoztak. Egy frontális ütközésben meghalt a Pepó, meghalt Zsoldos Imre, és a Sárosi Kati meg a Marsalkó Zoli, a gitárosunk súlyos sérülésekkel túlélték. Akkor még nem volt ilyen, hogy telefonálunk. Mi megcsináltuk a koncertet nélkülük, mert nem tudtuk, hogy mi van. El tudod képzelni, milyen érdekes koncert volt basszusos és gitáros nélkül. Már majdnem vége volt az előadásnak, akkor egy katonai rádión értesítettek minket, hogy volt ez a baleset" – mesélte korábban Marcellina.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!