Somló Tamás sírján rejtélyes üzenet jelent meg

Somló Tamás
Vágólapra másolva!
A legendás zenész nyolc évvel ezelőtt, hosszan tartó betegség után halt meg. Somló Tamást nemcsak zenésztársai, kollégái, tisztelői, de családja, özvegye és lánya is gyászolja. A sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található.
Vágólapra másolva!

Hatvannyolc éves korában, 2016. július 19-én halt meg Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja. Halálhírét Presser Gábor, a zenekar vezetője jelentette be a család és az együttes felhatalmazásával. A Locomotiv GT tagját 68 éves korában, évek óta tartó betegség után érte a halál. A család mellett több száz tisztelője, barátja és zenésztársa vett részt Somló Tamás temetésén, akit a Kozma utcai izraelita temetőben helyeztek végső nyugalomra. 

Somló Tamás, és az LGT tagjai
Somló Tamás, és az LGT tagjai
Fotó: Somló Tamás Fan Cub/Facebook

Somló Tamás özvegye, Keszthelyi Gyöngyvér az utolsó pillanatig kitartott a legendás zenész mellett, azonban a halálát a mai napig nem tudta teljesen feldolgozni.

Nagyon nehéz súlyt cipeltem éveken át, megjártam a poklot Tomi halála után. 

Küzdöttem a saját gyászommal és közben rettenetes volt látni a lányunk szemében szűnni nem akaró fájdalmat. Ma már másképp gondolok erre" - mesélte.

"Tomi minden nap eszembe jut, de egy ideje már nem kísérik könnyek az emlékeimet.  Nem okoz már fájdalmat, ha rá és a közös életünk történéseire gondolok, sőt már inkább mosolygok, ha felidéződnek bennem a múltunk képei. A hiánya persze minden nap velem, velünk van, de már nem fáj, és ez így van jól, hiszen ő maga volt az életigenlés és a jókedv" - részletezte az özvegy.

Így néz ki ma, nyolc évvel a halála után Somló Tamás sírja

A Ripost egyik olvasója a Kozma utcai Izraelita temetőben járt az egyik hozzátartozójánál, mikor megpillantotta Somló Tamás sírját. Észrevette, hogy nem virágok díszítik a zenész nyughelyét, hanem kövek, melyekből egy szív, egy L betű, egy Cs betű, valamint egy F betű volt kirakva.

Az L betű valószínűleg az énekes lányát, a 24 éves Lilit jelenti, a Cs betű az özvegyét, akit sokszor csak Csufláknak hívtak, azonban az F betű kiléte rejtély.

A sírról készült friss fotót ide kattintva tekintheti meg. 

Súlyos beteg volt

Somló Tamás korábban azt mondta, hogy egy tumort találtak a belében az orvosok.
A zenész gyógyszeres kezelést kapott, és havonta kellett kontrollra mennie. A kezelések hatására fél-háromnegyed év után teljesen eltűnt a daganat.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!