A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Úgy megbántották a Stranger Things sztárját, hogy sírva távozott

Millie Bobby Brown
Fotó: IMDb
Vágólapra másolva!
Millie Bobbie Brown majdnem felhagyott a színészettel egy válogatás után.
Vágólapra másolva!

Majdnem feladta álmai munkáját a világszerte nagy sikerrel futó Stranger Things sztárja, Millie Bobby Brown, aki gyerekként majdnem abbahagyta a színészkedést. Sok évvel ezelőtt meghallgatáson jelentkezett Lyanna Mormont szerepére a Trónok harcában (a szerepet végül Bella Ramsey kapta), és Brown nagyon elkeseredett, amikor nem kapta meg a munkát.

Millie Bobby Brown, Sadie Sink a Stranger Thingsben
Fotó: IMDb

De volt egy másik eset is: amikor csak tízéves volt, egy castingigazgató miatt sírva hagyta el az épületet. Brown szerint a szereplőválogatás vezetője nemcsak azt mondta neki, hogy nem fogja megkapni a szerepet, hanem azt is, hogy nem valószínű, hogy valaha is sikeres lesz színészként, mert korához képest "túl érett". Majdnem otthagyta a szinte még el sem kezdett pályát: „Nagyon nehéz volt, mert azt hittem, hogy az érettség az egy jó dolog. És aztán azt mondták, hogy nem az... meg azt, hogy nem fogok boldogulni ebben az iparágban... ez annyira bántó volt" – emlékezett. 

Millie Bobby Brown 
Fotó: IMDb

A szülei meggyőzték, hogy próbálkozzon még egy utolsó meghallgatáson, és ha ez nem jön össze, akkor ne aggódjon tovább a színészi karrierje miatt, hanem élje tovább gyerekéveit, amennyire lehet, gondtalanul. Ez az utolsó meghallgatás nem más volt, mint a Stranger Things: megkapta a szerepet, mert kiderült, hogy a "túl érett" pontosan az volt, amire a sorozat készítőinek szüksége volt a karakterhez. 

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!