A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

T. Danny már Kecskés Enikő hasonmásával randizik

T. Danny
Vágólapra másolva!
A zenész magánélete a Redditen folyamatosan napirendre kerül. Hol azzal kapcsolatban, hogy T. Danny ismét közel kerülhetett az exéhez, hol pedig azzal kapcsolatban beszélik ki, hogy éppen Kecskés Enikő hasonmásával randizhat.
Vágólapra másolva!

T. Danny és Kecskés Enikő egykori kapcsolata mostanra annyira elmérgesedett, hogy nem látszik esély a békülésre, ideje tehát túllépni a régi sérelmeken és új kapcsolat után nézni.

A zenész újra a reddites pletykák kereszttüzébe került, most éppen azon csámcsog az internet népe vele kapcsolatban, hogy egy gyönyörű modellel ismerkedik, aki igencsak hasonlít Kecskés Enikőre...

A Bors arról ír, hogy szemfüles rajongó szerint a fiatalok együtt buliztak a Romkertben, ráadásul be is követték egymást az Instagramon, és csak úgy repkednek a lájkok. 

A bibi csak az, hogy az új kiszemelt, Alexandra ritkán jár Magyarországon, ugyanis minden Ausztráliához köti. Például a vőlegénye is...

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!