Megfenyegette volt barátnőjét Alekosz

Varsányi Réka
Vágólapra másolva!
A napokban lehetett hallani, hogy Alekosz exe kiállt a nyilvánosság elé, és bevallotta, hogy többször bántalmazta őt a férfi, még a rendőrséget is ki kellett hívni. Ráadásul a fenyegetések sem maradtak el, amit megcsalás követett.
Vágólapra másolva!

Varsányi Réka és Alekosz kapcsolatáról többször is lehetett azt olvasni, hogy az egykori valóságshow-szereplő nem úgy kommunikált az egykori párjával, ahogyan az elvárható lett volna. Már az Ázsia expressz forgatásán is megalázta,és egyáltalán nem olyan volt köztük a viszony, mintha egy párt alkotnának.

Varsányi Réka és Alekosz már az Ázsia Expressz forgatásán is többször vitatkoztak
Varsányi Réka és Alekosz már az Ázsia Expressz forgatásán is többször vitatkoztak
Fotó: Instagram.com/zozokempf/

Alekosz és Varsányi Réka is úgy jellemezte a kapcsolatukat, hogy olyan, akár egy hullámvasút. A fiatal nő azt is megosztotta, hogy többször is bántalmazta  és manipulálta őt a férfi, akit számtalan alkalommal el akart hagyni, azonban ezt Alekosz nem engedte. 

"A sajtótájékoztató volt, és én már csak túlélni szerettem volna ezt az egészet. Nagyon nagy erőt adott az, amikor elkezdődött a vetítés… Én azt gondoltam, hogy engem nem fognak majd szeretni az emberek. 

Én éreztem, hogy gyenge vagyok ebben a párkapcsolatban, és éreztem azt is, hogy ez nem normális. 

Azt gondoltam, hogy nem fogok majd empátiát kapni az emberektől, hanem megkapom majd a megrovó mondatokat. Én azt érzem, hogy valahol ez nekem megmentette az életemet, úgyhogy nekem ezt jelenti az Ázsia Expressz" - kezdte Varsányi Réka. 

Alekosz hangoztatta, hogy szerinte egykori barátnője azért állít róla durva dolgokat, mert nem bírja elfogadni, hogy visszautasította őt, azonban ez Varsányi Réka szerint egyáltalán nem igaz. A férfit csak a bosszú hajtja, és habár eddig ő is sokáig titkolta, hogy mi történt valójában kettejük között, úgy döntött, hogy elmeséli az igazságot.

Varsányi Rékát többször is fenyegette Alekosz

"Épp egy nagyon szép időszakunk volt karácsonykor, folyamatosan ott volt nálam. Szinte nálam lakott, ugyanis nála nagyon hideg volt, nálam meg jó idő és finom étel, szóval jól el lehetett lenni. 

Mindig figyelmeztetett, hogy december 31-gyel elszabadul a pokol 

- emlékezett vissza a történtekre Alekosz exe, aki nem értette, hogy az egykori valóságshow-szereplő mire célzott, azonban később számára is kiderült, hogy mit jelentettek a férfi fenyegető szavai. 

Ránéztem a Facebookra, mert ilyenkor mindig szokott megosztani ilyen bulizós szösszeneteket, és ott látom, hogy ott van egy másik lánnyal… 

Erre egy normális ember – és én annak tartom magam – úgy reagál, hogy akkor a soha viszont nem látásra. Csak ő mindig el tudta érni azt, hogy egyszerűen visszamenjek és megbocsássak" - magyarázta.

Hozzátette, hogy két nappal a hazaérkezésük után, a welcome-bulin csalta őt meg Alekosz egy másik lánnyal. A férfi meg volt sértődve, hogy ő nem akarja végignézni, hogy mit művel a lánnyal, végül hazazavarta úgy, hogy még pénz sem volt nála, így szállást az apukájáék találtak neki - írja a Story.hu. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!