Kiderült, miért halt meg 46 évesen az egykori gyereksztár

Benji Gregory
Benji Gregory és a címbeli űrlény az ALF-ban
Fotó: NBC
Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy mi okozta a halálát az ALF-ban még gyerekként látott Benji Gregorynak.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban írtuk, 46 évesen meghalt Benji Gregory, akit gyerekként az ALF-ban láthattak sokan. A színész holttestét júniusban az autójában találták meg egy bank parkolójában az arizonai Peoriában, most pedig a halála okát is nyilvánosságra hozták.

ALF, Benji Gregory
Az ALF gyereksztárja, Benji Gregory felnőttként
Fotó: Facebook/Benji Gregory / Facebook/Benji Gregory

A Maricopa megyei orvosszakértői hivatal szerint 

Benji Gregory halálát az extrém hőség, közvetlen környezeti hőhatás okozta,

miután Peoriában aznap majdnem 43 fok volt – ami a színész meglévő májbetegségére is hatással volt. A halálát balesetnek minősítették a People magazin szerint.

Benji Gregory testvére, Rebecca már korábban úgy nyilatkozott, hogy a testvére komoly alvászavarban szenvedett, volt, hogy napokig ébren volt – így valószínűleg elaludt a kocsijában, és hőgutát kapott. Az autóban volt egyébként a színész kutyája is, amely szintén elpusztult az Arizonát sújtó hőségben.  

Az ALF gyereksztárja volt

Benji Gregory leginkább az ALF című sorozatból lehetett ismerős, amelyben 1986 és 1990 között nagyjából száz epizódban játszotta a főszereplő család kisebbik gyerekét, Brian Tannert.

A színészt olyan filmekben és sorozatokban is láthatta a magyar közönség, mint az Alkonyzóna, a Spiclik, sipirc, a Murphy Brown vagy a Soha ne felejts!, felnőttként azonban már felhagyott a színészettel, 2003-ban csatlakozott az amerikai hadsereghez.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!