Hatalmas fordulat az Ázsia Expresszben: két új versenyző érkezik

Az Ázsia Expressz szereplői
Az Ázsia Expressz szereplői
Vágólapra másolva!
Az Ázsia Expressz idei, ötödik évada minden eddiginél fordulatosabb, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy újabb páros csatlakozik a már meglévő játékosokhoz. Az Ázsia Expressz legutóbb hatalmas drámával ért véget, az izgalmak pedig csak tovább fokozódnak.
Vágólapra másolva!

Szeptember 1-jén kezdetét vette a TV2 egyik legsikeresebb műsora, az Ázsia Expressz. A műsor ötödik évada talán az egyik legkeményebb széria, hiszen alig két hete láthatják a nézők, máris számtalan konfliktus és nehézség nehezítette meg a szereplők helyzetét. A múltheti adásban Cserpes István szakította félbe a veszekedő párosokat, és könnyek között vallottk be lányával, Cserpes Laurával, hogy haza kell menniük, ugyanis Cserpes István édesanyja váratlanul meghalt, így feladták az Ázsia Expresszt. Így az apa-lánya páros átadta a lehetőséget a hajsza vesztes párosának, Zsigmond Angélának és Mészáros Bendének, hogy helyettük folytassák, így végül nem ők távoztak a versenyből.

Ázsia Expressz
Az Ázsia Expressz idén is tartogat meglepetéseket
Fotó: TV2

Újabb páros száll versenybe az Ázsia Expresszben

Azonban mivel Cserpes István és lánya feladták a versenyt, így újabb páros csatlakozik a már meglévőjátékosokhoz a Fülöp-szigetekre. L.L. Junior és Dárdai Blanka érkeznek a párosokhoz, amit Ördög Nóra jelentett be a többieknek.

Ez a 3. szakasz mindig nagyon érdekes, ilyenkor szoktuk egy kicsit megkavarni az állóvizet.

 Ez idén sincsen másképpen. Egy új páros érkezik hozzátok" - mondta, ami a többi versenyzőt teljesen megdöbbentette és megzavarta.

„Komoly?” – kérdezte megdöbbenve Krausz Gábor. 

„Nem hiszem el!” –mérgelődött Zsigmond Angi, amit a Nők Lapja Café szúrt ki. 

A nézők a mai adásban láthatják, hogy miként csatlakozik a csapathoz Dárdai Blanka és L.L. Junior. 

Sokkot kapott Zsigmond Angéla és Mészáros Bende

Miután Cserpesék befejezték a játékot, a helyüket átadták Zsigmond Angélának és Mészáros Bendének – akik utolsóként végeztek a hajszában, így egyébként kiestek volna. A fiatalok zokogva vették tudomásul, hogy milyen áron maradhattak adásban, még a sokkhatás alatt nyilatkoztak a helyszínen.

"Az, ahogy Laura és István átadta nekünk a folytatás lehetőségét, nagyon durva…

 Ilyen áron nem szívesen folytatjuk a küzdelmet! 

Meg is kérdeztem Istvántól, hogy valóban az ő döntésük volt-e, mert csak abban az esetben tudok erre a lehetőségre igent mondani. Arra kért, hogy bizonyítsunk nekik is. Kimondhatatlanul sajnáljuk, ami történt. Tudom, mit éreznek most, hiszen nemrégen veszítettem el a nagyszüleimet…" – mondta Zsigmond Angéla.

"Én három évvel ezelőtt veszítettem el a nagymamámat. A nagypapámnak pedig ígéretet tettem, hogy látni fog a tévében. Idős már, és az ő aláírása van a karomra tetoválva. Éppen az Ázsia Expressz előtt készült… 

Neki és most már Laurának és Istvánnak szeretnék bizonyítani. 

Ha magunk miatt feladnánk, akkor is menni fogunk tovább" – tette hozzá Mészáros Bende.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!