Vajtó Lajos, Fésűs Nelly párja szintén a közösségi oldalán borult ki, amiért szeretett szülei sírját valaki bemocskolta.
Mélyen megdöbbentem a látványtól, lelkileg nagyon megviselt.
Beszéltem utána egy virágossal, aki a környéken dolgozik. Elmondta, hogy ilyesmi nagyon sűrűn előfordul, és az ő üzletét is rontja a helyzet, a gyászolók ugyanis már nem merik megvenni a drága virágokat. Minek, ha úgyis ellopják őket?" - írta a Facebook-oldalán még tavaly nyáron.
"Emlékszem, szegény anyukám annak idején zárt sírt szeretett volna, úgy gondolta, úgysem lesz időm gyakran kilátogatni a temetőbe. Én viszont télen, nyáron ápolom a sírt, hiszen már csak így tudok hozzájuk kapcsolódni”- mesélte a Borsnak szomorúan.
Az eset után azt tervezte, hogy kamerát szereltet fel.