Elképesztő sikereket aratott a Netflix által megmentett spanyol sorozat, A nagy pénzrablás (Money Heist), amit 2017-ben mutattak be nemezteközileg is a streamingszolgáltatón. A sorozat egyik rablóját alakította a 47 éves, szerb születésű színész, Darko Perić, aki Helsinki szerepében tűnt fel a képernyőkön. Perić most egy talkshow vendégeként beszélt arról, hogy a magyar származású, egykori pornósztár, Cicciolina iránt rajongott egész életében, számára ő az igazi álomnő.
A Netflix sztárja nemrég egy televíziós műsorvezetőnek beszélt életéről, és eddig nem hallott információkat mesélt el magáról. Többek között azt is elmondta, hogy a szerbiai Kladovoban született, viszont az ott zajló háború miatt tizennégy évesen korában elhagyták hazájukat családjával. Először Romániába költöztek, ő viszont később egy fesztivál miatt Spanyolországba utazott, ahová stoppal jutott el Berlinből.
Darko Perić eredetileg nem színészettel foglalkozott, hanem tetoválóművészként kereste a kenyerét, mielőtt felfedezeték. 2010-ben kapta meg első szerepét, aztán 2017-ben választották Helsinki szerepére, ami meghozta számára a világsikert. A színész a műsorban azt is elárulta, hogy első plátói szerelme Staller Ilona, vagyis Cicciolina volt, és nagyon sajnálja, hogy nem találkoztak még soha személyesen.
A hír eljutott Cicciolinához is, aki nagyon hízelgőnek nevezte a színész szavait, azonban kiderült, ő nem tudja, kiről van szó, ugyanis nem látta a sorozatot.
Nagyon megtisztelő, hogy ez a férfi felvállalja, hogy a tinédzser kora szerelme voltam és még mindig oda van értem.
Nagyon szimpatikus, hogy folyékonyan beszél olaszul, így kommunikációs akadály sincs köztünk. Ha megkeres, nagyon szívesen találkozom vele élőben!" - válaszolta a Borsnak Staller Ilona a kérdésére, hogy vállalná-e a találkozót az egyébként világhírű színésszel.