Miskolci étteremben tűnt fel a Dallas sztárja - fotók

Patrick Duffy
Patrick Duffy
Vágólapra másolva!
Miskolci étteremben vacsorázott a Dallasból ismert Patrick Duffy, amiről fotók is készültek.
Vágólapra másolva!

Mint arról beszámoltunk, a Dallasban Bobby Ewingként látott Patrick Duffy tavaly Magyarországon forgatott, ráadásul nem is egy amerikai produkcióval érkezett hazánkba, hanem egy magyar vígjátékban kapott szerepet. 

Dallas, Patrick Duffy, Lepattanó
A Dallas sztárja, Patrick Duffy a Lepattanóban
Fotó: JUNO11 / JUNO11

A 75 éves színész ennek kapcsán volt a miskolci CineFest filmfesztivál díszvendége, a városban pedig egy étterembe is betért a párjával, Linda Purl színésznővel együtt. Nézze meg az erről készült fotókat egy lapozható bejegyzésben, amelyet a vendéglátóhely tett közzé az Instagramon:

Patrick Duffyék a Street Kitchen szerint helyi kóstolótállal kezdték a környék termelői sajtjaiból és felvágottjaiból, majd hortobágyi húsos derelyét, parmezános mangalicasteaket és paradicsomos gnocchit rendeltek, de a desszertnek és a pálinkának is hagytak helyet.

Milyen magyar filmben szerepelt a Dallas sztárja?

Patrick Duffy a Lepattanó című gombfocis vígjátékban tűnt fel, amelynek hivatalos mozipremierje szeptember 26-án lesz, előtte azonban a miskolci CineFesten is bemutatták – miközben a TV2 Klub nézői már augusztus 17-én láthatták.

"Kálmánnak (Scherer Péter) a gombfoci nem gyerekjáték, hanem egy véresen komoly sportág. Csapatával épp az Európa-bajnokságra készül. Megszállottak ők, a gombfoci szent őrültjei, a »pöci-foci« aranyujjú titánjai. Komoly esélyük is lenne a kijutásra, ám a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket. Mindannyiuk élete válságba jut, hiszen elvesztik azt, ami a legértékesebb volt az életükben.

Nem várt megoldás érkezik azonban, amikor egy milliárdos (Patrick Duffy) tévedésből 100 millió forintot utal a számlájukra.

Bár tudják, hogy a pénz nem őket illeti, túl nagy a kísértés, hiszen így esélyük nyílik kijutni az EB-re… A Lepattanó érzelmes sportvígjáték az esendőségről, a szeretetről, a kitartásról, és tisztelgés a sokunk által kedvelt fantasztikus magyar játék, a gombfoci előtt" – szól a Lepattanó cselekményéről a hivatalos ismertető.

A filmben Patrick Duffyn és Scherer Péteren kívül olyanok szerepelnek, mint Györgyi Anna, Waskovics Andrea, Derzsi Dezső, Elek Ferenc, Gáspár Sándor, Mucsi Zoltán vagy Rába Roland, a rendező Vékes Csaba.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!