Dietz Gusztáv: Mintha a herém szakadt volna le

Dietz Gusztáv, Szerencsekerék
Vágólapra másolva!
Dietz Gusztáv akkor is makacsul küzdött, amikor a teste már feladta. Laky Zsuzsi férje ezért került bajba az Ázsia Expressz forgatásán. Még a stábdoki is tehetetlen volt.
Vágólapra másolva!

Az egykori MMA klasszis számára óriási és nem várt tanulási folyamattá alakult az idei Ázsia Expressz. Dietz Guszti már az első napon megpróbálta legyőzni önmagát, de rá kellett jönnie, hogy ami a ringben működik, az a Fülöp-szigeteken nem jön össze. 

– Az Ázsia Expressz sokkal több, mint egy játék. Mostanra már értem, hogy valójában nem is az ellenfeleinkkel, hanem önmagammal küzdök itt. Ez lett számomra a műsor egyik őszinte üzenete – mesélte Dietz Guszti, aki rögtön az első igazi futamon szembe került önmagával.

– Az első napon egy biciklit kellett tekerni, amin ott ült mellettem egy pótkocsin Zsuzsi, felpakoltuk a bőröndöket és hosszan, hosszan kellett menni vele… Nekem gyors az anyagcserém, így hamar úgy ömlött rólam a víz, mintha zuhanyrózsa alatt állnék. Annyira kihajtottam magamból minden energiát és ásványi sót, hogy begörcsölt a lábam és a kezem is. Kipattantam a járműből és majdnem el is löktem. 

Közben azt éreztem, hogy szétszakad a combom. Mintha a herém szakadt volna le.

 Arra vártam, hogy hátha elmúlik, de nem múlt el. Kaptam a dokitól elektrolitot, magnéziumot, mindent, amit ilyenkor kell, de a görcs az istennek sem akart elengedni. Nagyon rosszul éltem meg, hogy nem tudok továbbmenni – mesélte kollégánknak a világ- és Európa-bajok sportoló, aki aznap megfogadta, hogy a siker érdekében megpróbál lejjebb adni az egójából, ami az Ázsia Expressz 2024-es évadában sem jó tanácsadó. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!