Dietz Gusztáv és Laky Zsuzsi ma már alig beszélnek egymással

Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv
Vágólapra másolva!
A színész és az egykori szépségkirálynő kapcsolatát megsínylette az Ázsia Expressz, ugyanis a forgatások alatt annyit veszekedtek, mint még soha. A negatív kommentek pedig csak még jobban felerősítik a közöttük lévő feszültséget, Dietz Gusztáv szerint pedig most hatalmas mélypontokat élnek meg.
Vágólapra másolva!

Többször lehetett olvasni arról, miszerint válságba került Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv házassága, ugyanis a TV2 műsorában, az Ázsia Expresszben rendre összevesztek, a férfi pedig többször is lekezelően, agresszíven beszélt a feleségével. A páros bevallotta, hogy a kapcsolatukat is megviselte a forgatás, ezért nem csoda, hogy elkezdtek terjedni olyan pletykák, melyek szerint közel állnak a szakításhoz. Laky Zsuzsi azt is bevallotta, hogy ahogyan a férje a műsorban viselkedett, azzal nem ért egyet, és igenis vannak indulatkezelési problémái, amiken dolgozik a férfi, de semmiképpen sem gondolja azt, hogy megérdemelik azt, amit kapnak.

Dietz Gusztáv, Laky Zsuzsi, Ázsia Expressz
Dietz Gusztáv és Laky Zsuzsi az Ázsia Expresszben
Fotó: TV2 / TV2

Dietz Gusztáv és Laky Zsuzsi között egyre feszültebb a viszony

Dietz Gusztávot nem érdekli, hogy mit gondolnak az emberek a viselkedéséről, csakis saját felesége véleménye számít neki. Hangsúlyozta, hogy a sok negatív komment miatt nagy a feszültség a családban, ami a mindennapokra is rányomja a bélyegét. 

"Egyedül Zsuzsi miatt érzem magam kellemetlenül, mert tudom, hogy őt és az egész családját is nagyon megviselik a történtek. 

Három napja mosolyszünet van közöttünk az egész cirkusz miatt. 

A kommentelők megjegyzései rányomták bélyegüket a mindennapjainkra, ahogyan a tévében látottak is. Bár én nem nézem a műsort, Zsuzsi sajnos követi az adásokat és olvassa a hozzászólásokat. Azután pedig megbeszéli az anyukájával a látottakat, amivel folyamatosan csak hergeli magát. Azt nem mondom, hogy térdig gázolunk a ’lakóharagban’, de az tény, hogy egyelőre nem túl jó itthon a légkör. 

Ettől függetlenül bízom benne, hogy mihamarabb túl leszünk a mélyponton, mert az elmúlt 16 év alatt soha nem volt közöttünk ilyen nagy mosolyszünet

- kezdte az Ázsia Expressz sztárja. 

Ma már jobban kezeli az indulatait

Egyébként is tudok türhő paraszt lenni, de ilyen vállalhatatlanul nem szoktam viselkedni. 

Ha tudom, hogy mi vár ránk, milyen megpróbáltatásokon kell keresztülmennünk, akkor nincs az az isten, hogy elvállaltam volna a szereplést. Csak sajnos, én barom, nem néztem bele az előző évadokba, így fogalmam sem volt, hogy mire vállalkozom. Csak Zsuzsi miatt vettem részt a versenyben. 

A feleségem azt gondolta, hogy ez életünk nagy kalandja lesz, ehhez képest életünk legnagyobb mosolyszünetét okozta. 

Most úgy érzem, csak egyre rosszabb a helyzet" - részletezte a színművész a Story.hu-nak.

Beismerte, hogy undorítóan viselkedett, úgyhogy megérdemli a kialakult helyzetet! Elmondása alapján soha nem bántalmazta sem a feleségét, sem a gyerekeit. Régen valóban voltak indulatkezelési problémái, de ma már sokkal kulturáltabb, a felesége pedig ha kell, meg tudja védeni magát. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!