Egy ideje már inaktív volt a közösségi oldalán az egykori magyar szépségkirálynő, Dobó Ági, aki most magyarazátot adott eltűnésére, és igen jó oka volt rá, hogy magára és családjára koncentráljon, ugyanis gyógyulnia kellett. A megrázó bejegyzésben fotókat is mutatott magáról, ahogyan a kórházi ágyban feküdt. Dobó Ági olaszországi nyaralásán lett rosszul, ami ezek után valódi rémálommá vált számára, ha nem kezelik időben, az életébe is kerülhetett volna.
Júliusban a Campus után covidos lettem, majd rá 2 hétre sürgősségi műtétem volt Olaszországban. A nyár felét ágyban töltöttem, 6 hetet...
- kezdte a bejegyzésében az egykori szépségkirálynő, aki azért is szeretné megosztani a vele történteket, hogy hátha másnak ezzel tud segíteni, mert igazán tanulságos a története.
„A múlt héten Olaszországban kirándulva, a semmiből alhasi görcseim lettek, de olyan igazán erősek. Hullámokban tört rám, és órákon át húztam, arra gondolva, lehet, rossza ettem, ittam” - írta naplóbejegyzés formájában Dobó Ági, aki elmondta, hogy halogatta a dolgot, nem kért segítséget, csak fájdalomcsillapítót és emésztést elősegítő készítményeket vett be, hátha szűnnek a panaszai, de nem így lett. Már az ájulás szélén állt, amikor mentőt hívtak hozzá, akik méhen kívüli terhesség gyanújával vitték be a kórházba.
14 óra 'vajúdás' után kiderült, hogy megrepedt a petefészkem, ezáltal a hasüregemet elöntötte a vér, így megműtenek.
Ekkora úgy éreztem, megfulladok, már a mellem alatt is feszített. Semmilyen fájdalomcsillapító nem hatott, bármit kaptam vénásan, vagy más formában. Az újabb vizsgálatok során már magamon kívül voltam a fájdalomtól, pedig 2 gyermeket szültem természetes úton, azt hittem, tudom, mi a fájdalom... de ez rosszabb volt" - írta a kétgyerekes édesanya, akinek végig családja járt a fejében, akik miatt ki akart tartani a legnagyobb fájdalmak közepette is, miközben magyar nőgyógyászával telefonon konzultált és az tartotta benne a lelket.
Életemben először úgy éreztem, itt most meg fogok halni
- vallotta be Dobó Ági, aki attól rettegett, hogy soha többé nem fog felébredni a műtét után, és már nem látja férjét és gyerekeit sem.
A bejegyzésben még pár jótanácsot is megosztott, ami neki rengeteget segített ebben a kiszolgáltatott helyzetben, és már úgy tűnik, hogy túl van a nehezén és jobban van.