Újabb hírek érkeztek az intenzívre került Kempf Zozóról

Kempf Zozo
Fotó: Instagram/Kempf Zozo
Vágólapra másolva!
A balesetet szenvedett Kempf Zozo mellett már a családja is ott van a svájci kórházban, ahol a sportolót az intenzíven ápolják.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, súlyos balesete után az intenzív osztályra került a profi BMX-es Kempf Zozo, akit az Exatlon Hungaryből, az Ázsia Expresszből, a Ninja Warriorból és a Dancing with the Starsból is ismerhetnek a TV2 nézői. A sportoló a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon sérült meg, egy balszerencsés esés következtében több helyen arccsonttörést szenvedett.

Kempf Zozo
Kempf Zozo bringás trükk közben
Fotó: Instagram/Kempf Zozo

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) első sajtóközleménye szerint Kempf Zozo állapota stabil volt a baleset után. Város Viktória szakágvezető akkor elmondta: beszélt, kommunikált vele, mindenre reagál, de a következő pár óra meghatározó lesz, ezért a legfontosabb, hogy a magyar bajnok pihenni tudjon.

A gyulai Kempf Zozóról azóta szülővárosa polgármestere, Görgényi Ernő adott újabb hírt,

az Instagramon közölte, hogy a sportolónál már a családja is kint van Svájcban: "Az imént beszéltem telefonon az édesapjával, aki több családtaggal együtt megérkezett a svájci kórházba, így elmondható, hogy Zozót egyrészt kiváló svájci egészségügyi szakemberek kezelik, ápolják, másrészt vele vannak szerettei, akik lelki támaszt nyújtanak neki" – írta többek között. Nézze meg a posztját!

Kempf Zozo korábban is megsérült már párszor

Kempf Zozónak profi BMX-esként nem ez volt az első sérülése, olyan is előfordult már, hogy szilánkosra tört a koponyája. "Voltak sérülések... 

volt olyan bokasérülésem, amikor az összes külső bokaszalagom elszakadt.

Ez volt az egyetlen műtétem. Volt egy bicikliversenyem még itt Pesten a Normafán. Behoztam a második helyet, volt utána egy kis afterparti. Jövünk lefelé az Istenhegyin, azt is megúszom fék nélkül, az nagyon komoly. Akkor már csak bent a városban gurulgattunk, amikor az egyik barátommal összeakadt a kormány. Nem is az, hogy figyelmetlen voltam... sajnos, bénázás volt, és nekiestem egy fémoszlopnak az utcán. Akkor szilánkosra tört a koponyám" – emlékezett korábban Palik László videosorozatában.

Kempf Zozo a nyáron is vérző szemmel jelentkezett az utcai sportok budapesti olimpiai fesztiváljáról, ahol egyébként egyedüli magyarként jutott be a BMX freestyle döntőjébe – közben azonban csúnyán megsérült, akkor így nézett ki:

Kempf Zozo
Kempf Zozo a nyári balesete után
Fotó: Instagram/Kempf Zozo

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!