Kísértés: Dorina és Noel az Origónak mondtak el először mindent a megcsalásokról és a szexről

A Kísértés: Berki Dorina és Varga Noel
A Kísértés: Berki Dorina és Varga Noel
Vágólapra másolva!
Dorina és Noel még csak rövid ideje, pár hónapja alkottak egy párt, mikor elhatározták, hogy részt vesznek a TV2 valóságshow-jában. Kapcsolatuk azonban a műsorban több hullámvölgyet is megélt, mind a ketten megcsalták egymást, és A Kísértés első intim együttléte is megtörtént. Az Origónak elmesélték, hogy hogyan élték meg, hogy párjuk hűtlen volt hozzájuk, és megbánták-e a megcsalást.
Vágólapra másolva!

A Kísértés című műsor egyik párosának kapcsolata már korábban is megingott, ugyanis Noel közel került Natihoz, lefeküdtek, majd egy másik kísértővel is flörtölt, és egy csók is elcsattant közöttük. Ugyan Dorina nem feküdt le a számára legszimpatikusabb kísértővel, Zotyával, azonban csókolóztak. A megcsalások a pár kapcsolatának a végét is jelenthetik. A tábortűz ceremónián szembesültek azzal, hogy hűtlen volt hozzájuk a párjuk, ami mind a kettőjüket sokkolta.

A Kísértés: Dorina és Noel
A Kísértés párja megcsalta egymást
Fotó: Berki Dorina/Instagram

A Kísértés Dorinája csalódott

Az Origo megkereste Dorinát és Noelt, akik elmondták, hogy hogyan élték meg a megcsalást. „Nem tudtam, hogy Noel oldalán mi történik, ezért folyamatosan nyomon követem a TV2 csatornáján az eseményeket, hogy valójában mit és hogyan csinált. 

Egyrészt jó élmény volt a forgatás, viszont fájdalmas is

  – kezdte az Origónak a fiatal lány, aki szerint már az is megcsalásnak számít, ha a párja átlépi azt a bizonyos határt, amit megbeszéltek.

„Egy mélyebb beszélgetés is lehet megcsalás, amiből arra lehet következtetni, hogy a másik fél már lezártnak tekinti velem a kapcsolatát. Egy flört számomra nem megcsalás, azonban onnantól felfelé már annak minősül az én szememben” – tette hozzá.

Noellel azt beszélték meg, hogy kerülik a testiséget, a simogatást, valamint a kézen fogást, a férfi azonban pár nap múlva már le is feküdt Natival, ami Dorinát nagyon mélyen érintette. „Az adásban is látszódott, hogy nagyon szenvedtem és sírtam.

 Soha nem gondoltam volna, hogy látni fogom bármelyik páromat is mással intim közelségben. Mélyen érintett, még akkor is, ha magamat is hibásnak éreztem, ugyanis én is nyitottam Zotya felé. 

Magalázó volt és nagyon csalódott voltam” – részletezte.

Dorina a tábortűz ceremónián szembesült azzal, hogy Noel megcsalta őt
Dorina a tábortűz ceremónián szembesült azzal, hogy Noel megcsalta őt
Fotó: TV2

A megcsalás után Dorina önbizalma is megingott.

Mikor hazajöttem úgy éreztem, hogy ez durván egy önbizalom roncsoló dolog volt. 

Azt gondoltam, hogy biztos, hogy mindent el kell-e hinni a férfiaknak, amit mondanak? Leírhatatlan, ami akkor bennem volt” – mesélte Dorina lapunknak.

A fiatal lány elárulta, hogy nem szokta olvasni a kommenteket, ugyanis nem kíváncsi rájuk. 

Azonban sok üzenetet kap a közösségi oldalakon, ahol a követői azt írják, hogy Noel nem érdemli meg őt, Zotyával pedig szép pár lennének.

Saját bevallása szerint akiket megcsalnak, fontos, hogy talpra álljanak, tovább lépjenek, és ne hibáztassák magukat. A mai világban nehéz párt találni, leginkább a szerencsén múlik, hogy rátaláljon az emberre a szerelem, amit nagyon meg kell becsülni.

Noel nem bánta meg a szexet

Az Origónak a pár másik fele, Noel is nyilatkozott, akit egyáltalán nem zavart, hogy bár volt párja, ennek ellenére más lányokhoz közeledett. „Mikor Natival elmentünk randizni, azt nem azért tettem, mert Dorinának nem volt szimpatikus. Azon a randin nem történt semmi. 

Onnantól kezdve, hogy Dorina elkezdett Zotyához közeledni, az nekem már egy érzelmi megcsalás volt 

– számolt be érzéseiről a férfi.

A műsorban az első három nap stresszes volt számára, és voltak olyan pillanatok, melyeket megbánt, jobban megválogathatta volna a szavait, azonban azt nem sajnálta, hogy Natival lefeküdt.

Egyáltalán nem bántam meg. 

Miért bántam volna meg? - adott szűkszavú, de egyértelmű választ a kérdésünkre.

Noel
Noel nem bánta meg, hogy hűtlen volt
Fotó: TV2

Noel a tábortűz ceremónián szembesült azzal, hogy párja, Dorina egy másik férfival flörtöl, ami egy idő után csókba fordult át.

„Ideges voltam leginkább. Nem voltam csalódott, ugyanis számítottam rá, miután az első videót megláttam. Tudtam, hogy közöttük valami el fog indulni. 

Haragudtam rá, azonban onnantól kezdve amit láttam már megszoktam, nem nagyon érintett meg. 

Tudtam, hogy mire számíthatok majd” – jegyezte meg a férfi.

„Azt viszont furcsa látni, hogy ő milyen helyzetekben hogyan reagált. Mikor sírt, akkor megsajnáltam, majd később folytatta tovább a flörtölést Zotyával. Ezt nem tudom hova tenni. Olyan volt, mintha nem akarta volna, de mégis csinálta, és nem értem, hogy miért” – árulta el Noel, akinek imponált, hogy a kísértő lányok körében népszerű volt, ugyanakkor tudta, hogy ez az ő dolguk.

A közösségi oldalakon szokta nézni a hozzászólásokat, volt olyan, aki például kutyának nevezte őt.

„A nézők is vitatkoznak, ugyanis nem lehet tudni, hogy ki kezdte előbb a flörtélést: én, vagy Dorina. Nyilván engem azért szidnak, hogy testileg én kezdeményeztem, amire nem vagyok büszke. Ezek számomra inkább élmények voltak. 

Úgy voltam vele, hogyha már kint vagyok, akkor azt teljesen megélem. Ha a Dorinával való kapcsolatom megcsúszott valahol, akkor ezt úgy akartam tovább vinni, ahogyan nekem jó 

– fejtette ki a véleményét Noel.

A Kísértés új részei hétfőtől csütörtökig 21.30-kor kerülnek képernyőre.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!