Ezért iszik folyamatosan alkoholt a Kísértés egyik csábítója

Kísértés, Kardos Anna
Vágólapra másolva!
A TV2 legújabb realityjének egyik szereplőjét súlyos dologgal vádolják. Már a Kísértés nézőinek is feltűnt, hogy az egyik szexi csábító folyamatosan alkoholt iszik a műsorban. Kardos Anna most elmondta, miért.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, szeptember 1-jén startolt el az Ázsia Expressz ötödik évadával együtt indult a Kísértés, a Temptation Island új verziója a TV2 műsorán. A Kísértés új évadát már az év elején felvették Thaiföldön, Ko Szamuj szigetén, a nézők azonban csak most ismerkednek a szereplőkkel és a csodálatos helyszínnel. Bár alig két hete tart a műsor, máris rengeteg dráma és fordulat történt, hiszen az élet írja a legvadabb forgatókönyvet. 

Kísértés, Kardos Anna
Kardos Annát alkoholizmussal vádolják, mert a nézők szerint sokat iszik a Kísértésben
Fotó: Kardos Anna Instagram

A csábításra sem kellett sokat várnia a nézőknek, ugyanis a négy pár közül szinte az első este megcsalta párja az egyik nőt, akik szinte azonnal szakítottak. A tegnapi adásban Lindát haza is küldte a műsorvezető, Kasza Tibi, azonban exe, Gergő maradhatott, hiszen neki még van esélyre a csábító Cynthiával együtt maradni. Eközben egyre nő a feszültség a játékosok között, egyre több az összeveszés és dráma. Most a nézők részéről érkezett a durva vád az egyik csábítóval szemben, ugyanis Kardos Annát azzal, hogy alkoholista, mivel egyfolytában koktélos pohárral a kezében látható a felvételeken, szinte minden jelenetben. A Kísértés csábítója szinte azonnal visszavágott, kemény választ adott arra, miért ivott ennyit a forgatások alatt.

Többnyire azért ittam bent alkoholt, hogy el tudjam viselni a sok nyávogást, meghasonulást és ku***lkodást, amit mások műveltek.

Tudom, nem csak én ittam ezért, hanem más, normális értékrenddel rendelkező szereplőtársak is” - magyarázta Kardos Anna, aki elismerte, hogy nem vetette meg az alkoholt odabenn, sőt magához képest valóban sokkal többet ivott a megszokottnál. Azoban azt kikérte magának, hogy az alkoholfogyasztását emeljék ki vele kapcsolatban, hiszen egyáltalán nem iszik többet mint mások.

Fogalmam sincs, miért pont ezt emelik ki rólam. Biztos olyan ember rakta ki a Redditre, aki ismer engem, hiszen aki ismer, az tudja, hogy nem vetem meg az alkoholt”

- mondta a Ripostnak a csábító, aki viszont álszent dolognak tartja, mivel Magyarországon ez egyáltalán nem kirívó, amivel őt vádolják. Kardos Anna egyébként nem bántódott meg túlságosan a kritikák miatt, hiszen ezenkívül egyáltalán nem bántották még nyilvánosan, sőt úgy érzi, kedvelik a nézők, sok kedves üzenetet kapott már tőlük a műsor induálsa óta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!