L.L. Junior a kamerák előtt ordibált Dárdai Blankával, szörnyen megalázta - videó

Vágólapra másolva!
"Te beteg állat!" - ordította magából kikelve a rapper az Ázsia Expresszben.
Vágólapra másolva!

Dárdai Blankával megalázó hangnemben ordibált L.L. Junior, ezt pedig az Ázsia Expressz nézői is láthatják a kedd esti adásban. A rapper "beteg állat"-nak nevezte az énekesnőt, aki a veszekedés közben felhívta arra a párja figyelmét, hogy ezzel saját magát alázza meg. A veszekedés megtekinthető az előzetes videóban:

A forgatáson sokat veszekedtek, azóta már nincsenek együtt

A sztárpár a forgatás óta már szakított, egyesek azt gondolják, hogy a játékban töltött idő is hozzájárult ehhez, nem tett jót nekik a verseny, a kíméletlen körülmények és a sok stresszhelyzet. Az egyik stábtag ugyanis azt mesélte az egyik lapnak, hogy L.L. Junior állítólag nagyon agresszívan viselkedett a párjával akkor is, amikor forgott a kamera. "Nagyon csúnyán beszélt szegény lánnyal, aki a kamerák előtt egyenesen Alekoszhoz hasonlította a viselkedését. Ő a tavalyi évadban Varsányi Rékát alázta meg nem egyszer" - mondta.

A stábtag azt is elárulta, hogy L.L. Junior azóta rájött, nem volt rendben a viselkedése, ezért folyamatosan ostromolja a TV2-t azzal, hogy az utómunka során vágással finomítsanak a jeleneteken. A lap felkereste mindezzel a csatorna sajtóosztályát, akik így reagáltak: "Természetesen a műsor utómunkájába és szerkesztésébe nem szólhatnak bele a szereplők, az csakis a kreatív csapat döntése, hogy a rengeteg forgatott anyagból mi kerül adásba és mi nem. Ebben a TV2 munkatársait csakis a műsorszerkesztés szakmai aspektusai és az adott adások struktúrája, dinamikája, történetszálai befolyásolják, semmi más."

Azóta még tovább romlott a helyzet, Dárdai Blanka nemrég egyes források szerint rendőrt hívott a lakásához L.L. Junior miatt.

L.L. Junior elmondta, hogyan romlott meg a kapcsolatuk

L.L. Junior az Ázsia Expressz kibeszélő műsorában elárulta, hogy lényegében miért szakítottak 18 évvel fiatalabb barátnőjével, Dárdai Blankával – akivel együtt vágtak neki a Fülöp-szigeteki és tajvani forgatásnak.

Dárdai Blanka és L.L. Junior az Ázsia Expresszben
Fotó: TV2

Az egész beszélgetés azzal indult, hogy L.L. Junior mellett látványosan állt egy üres szék a stúdióban, mire a kibeszélőt vezető Ördög Nóra rákérdezett, hogy merre van Dárdai Blanka. "Nem tudom, felhívjuk? Épp most mosolyszünet van" – reagált L.L. Junior, majd hosszabban is beszélt arról, hogy az Ázsia Expressz miként tette tönkre a kapcsolatukat.

"Nekem egy rémálom volt. De az idő mégis megszépíti az emlékeket. Jó helyre tettem át ezt az egész kalandot... 

Az volt a nehéz, hogy egy friss kapcsolattal ugrottunk bele.

Itt jobban megismertük egymást, egy haverral könnyebb ezt megugrani, de egy kapcsolatban a reggel tíz órai dráma késő estig velünk marad... Volt olyan felismerés, hiszen átértékeltük az otthon már természetesnek vett dolgokat, anyagiakat és minden tekintetben. 

Ami arra adott volna okot, hogy mi most külön vagyunk, az talán a határaink túllépése egymás felé, a tiszteletlenségig vezető vitatkozás,

ami, megjegyzem, öt százaléka volt az egész ott töltött időnek. A 95 százaléka vicces volt. De mégis az olyan erős volt, hogy szinte egymás Achilles-inait vágtuk át. Amikor hazajöttünk, azért ez bennünk maradt, és ezt valószínűleg nem kezeltük jól. Igyekszik az ember a szépre emlékezni, és ezek az apró részletek, az összevágott pillanatok által kicsit minden másképp is jön le" – fejtette ki a véleményét L.L. Junior.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!