Meztelenül, a fürdőkádból jelentkezett a magyar énekesnő - fotók

Vágólapra másolva!
A fürdőkádból mutatott pár képet a Lil G néven fellépő Laskai Lili.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, meztelen új fotóin Laskai Lili, vagyis Lil G, aki az Instagramon jelentette be, hogy még ebben a hónapban, szeptemberben érkezik az Ezer hiba című új dala, illetve az ahhoz készült videoklip. 

Meztelen vagy sem?

A rapper lány a frissen közzétett képein valószínűleg a klipforgatás során látható a fürdőkádban: a Bors szerint anyaszült meztelenül fotózták, de ami árnyéknak tűnik, lehet akár egy pánt nélküli fekete ruha is – amilyenben Lil G a forgatásról is bejelentkezett a TikTokon. A képekre így is, úgy is érdemes egy pillantást vetni, nézze meg a lapozható bejegyzést!

Lil G a fürdőkádban:

Ki az a Lil G?

Lil G mindössze 16 évesen vált ismertté, akkor jött ugyanis ki a Nemazalánnyal, Halastyák Fannival közös száma, a Petőfi Sándor, amelynek klipje már majdnem 40 millió megtekintésnél jár a YouTube-on.

Lil G azóta például Norbow-val is készített több dalt, de szólóanyagai között is van, ami több milliós megtekintésnél jár a Youtube-on: a Dislike klipjét már több mint 8 milliószor játszották le az oldalon, a RAPettsarkú videója jelenleg 7,3 millió letöltésnél tart.

Pár hónapja autóbalesete volt

A rapper lány legutóbb talán májusban került a hírekbe azzal, hogy autóbalesetet szenvedett. Mint a közösségi oldalán beszámolt, épp fóliáztatni vitte az autóját, amikor belehajtott egy oszlopba: "Amikor pont fóliás előtt versz telibe egy oszlopot, de ez sem rontja el a kedved" – írta akkor. 

A jármű ugyan csúnyán behorpadt, Lil G-nek azonban nem esett baja, így a kommentelők bátran nekiestek: többen úgy vélték ugyanis, hogy vezetés közben is épp a követőivel kommunikálhatott, emiatt szenvedett balesetet.

Lil G korábban azzal okozott botrányt, hogy egy szexshopot reklámozott, ami az akkori párjának is sok volt, szakítás lett a vége. "Mondtam neki, hogy szervusz, viszlát! Szóval, hogy csúnya, nem csúnya, én mindig is a pénzt fogom választani egy férfi helyett. Komolyan" – magyarázta akkortájt az énekesnő.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!