Az RTL Klub bukott, gyerekverő és alkoholista sztárja korábban majdnem egy évet töltött az elvonón az alkoholproblémái miatt. Molnár Gusztáv 2022-ben saját maga vallotta be, hogy majdnem belehalt az ivásba, ezért is vonult be az elvonóra, ahol ahol 265 napot töltött, ez idő alatt rengeteget fogyott, teljesen megváltozva jött ki az intézményből. Miután azonban szakított a párjával, ismét az alkoholhoz nyúlt, ugyanis nem tudta feldolgozni, hogy vége a párkapcsolatának. Olyan információk is kiszivárogtak róla, hogy erőszakosan viselkedett volt barátnőjével, már a rendőrséget is többször kihívták miatta a nő szomszédai is.
Az alkoholista színész nemrég megszólalt, a botránya után pedig először adott életjelet magáról:
"Jelenleg nem szeretnék beszélni magamról. Jól vagyok és ismét segítséget kértem, de erről bővebben nem beszélnék" - mesélte Molnár Gusztáv, akit nemrég a mentő is elvitt, ugyanis részegen fetrengett az utcán már nem először. Többen azt állítják, hogy olyan állapotban volt a férfi, hogy alig tudott felkelni, és az autók is majdnem elütötték őt. Legutóbb a kórházba szállítását követően nem engedték ki, orvosi megfigyelés alatt állt, legalábbis egy barátja ezt állította, aki azt is elmondta, hogy több vizsgálatot is végeztek rajta, sőt, mentális állapotát is ellenőrizték az orvosok.
A színész úgy tűnik, hogy egyre lejjebb csúszik a lejtőn: rendszeresen az utcán, részegen tölti a mindennapjait, és aludni sem tud sehol. Információk szerint Molnár Gusztáv kilátástalan helyzetén a rajongók igyekeznek segíteni. Összefogott több ember, akik segíteni akarnak a férfinak, ugyanis nem akarják, hogy a legrosszabb következzen be.
"Ezek az idősebb hölgyek még a színházból ismerik, és imádták a sorozatszerepekben is. Segíteni akarnak, ezért megadták Gusztinak a számukat. Ha bajban van, felhívhatja bármelyiküket.
Ezek a hölgyek többször biztosítottak már számára lakhatást pár éjszakára, kimosták a ruháját, hogy rendezetten menjen az útjára, és sokszor bizony pénzt is adnak neki.
Nem italra természetesen, de e felett sajnos nekik sincsen befolyásuk" idézte a bennfentest a Ripost.