A spanyol az új török? Feriha és Elif helyett ezek lesznek az új kedvenceitek a Netflixen

Vágólapra másolva!
Szappanoperák helyett a mediterrán sorozatok felé nyitnak a streamer nézői. A Netflixen a spanyol az új török: igényesebb sztorik, jobb színészek és még drámaibb fordulatok várnak a nézőkre.
Vágólapra másolva!

Hamarosan igen nagy bajba kerülhetnek a török szappanoperák, ugyanis Európában, az Ibéria-félsziget legnagyobb országa komolyan rákapcsolt a sorozatgyártásra. Azt is mondhatnánk, 2024-ben "a spanyol lett az új török" a Netflix sorozatok tekintetében. Azonban a mediterrán kollégák sokkal jobban odafigyelnek a csavaros történetekre, a jó poénokra, a drámára és persze a szerelem terén is sokkal cselesebbek, mint a Feriha vagy az Elif. Nézzük, kik is a spanyol vetélytársak!

netflix
Tarolnak a spanyol sorozatok a Netflixen (Fotó: Venti Views / Unsplash / https://unsplash.com/photos/white-and-black-concrete-building-during-night-time-lI7dlA5VBp8)

Alpha Males

A négy macsó Barcelonában a kapuzárási pánikuk kellős közepén keresi a választ az élet, vagy inkább a férfiasságuk kérdésére. Kinek az ágyban, kinek a szakításban, kinek pedig a barátnője sikerességével akad gondja, de olyan is van a fiúk között, akik a szerelem elmúltával a kezdetben szimpatikusnak tűnő nyitott kapcsolattal sem tudnak mit kezdeni. Szellemes, az erotikát magábafoglaló sorozat, néha a szappanoperák legtipikusabb fordulataival. Házasoknak különösen ajánlott sorozat, mert bár a férfi főszereplőkkel a nőknek akartak kedvezni, bizony a néhol túlzó történet mögött a pasik is magukra ismerhetnek. 

image

Elite

Idén ért véget 8 évad után a Netflix legsikeresebb latin ajkú sorozata. A siker titka egy csokor szép tini/fiatal felnőtt fiú és lány, egy csillogó magániskola Las Encinasban és három munkásosztálybeli diák, akik a felső tízezer önző, balhés és szexuálisan szabados lurkói között igyekeznek tanulni az életről és persze a tananyagot is bemagolni. Ármány és intrika a köbön, mert ebben az iskolában egy szabály van, hogy a szabályokra magasról lehet sz*rni, ha aranykanállal a hátsódban születtél. 

image

Fake profil

Na jó, akadnak kivételek, például ez a részben spanyol, részben dél-amerikai darab, amiben a török szappanoperák legrosszabb pillanatait gyúrták össze. Adtak hozzá egy kis szexet és akciót, meg persze sok-sok titkot. A táncosnő beleszeret a szexi és rejtélyes idegenbe, aki az üzleti útjain elcsábítja a lányt, és persze a lány fülig beleesik. A férfi azonban nem jelentkezik és a Tinder-profilja is eltűnik, szóval logikusan rögtön útnak ered a hősnőnk, mert valami bűzlik a sztori körül. Innentől már kitalálható lenne az alapkonfliktus, de ezen csavarnak még egy párat az alkotók. Szép emberek, igazi ripacs színészek, valódi bűnös szórakozás ez a sorozat. 

image

Merlí

A Spanyolországban népszerű sorozat folytatása a Netflixen, melyben az eredeti széria egyik főbb szereplője, Pol történetét követhetjük nyomon, miután tanára és mentora Merlí elhunyt. A fiatalember a Barcelonai Egyetem filozófia szakára jelentkezik, ahol az új csoportjába csupa új barát, és színes figura vár rá, miközben együtt keresik a választ az élet nagy kérdéseire. Huszonéveseknek kötelező darab, illetve azoknak a szülőknek - ahogy a vezető filozófia tanárnő is - akik szeretnék jobban megérteni a Z-generáció működését. 

image

Szent család

Ennek a családnak semmi se szent, különösen élükön az a családjáért bármire képes Gloria számára. A kicsit idős anya egy kisbabával költözik egy új környékre, egy fiatal lány társaságában, akiről nem tudjuk, ki is valójában. És akkor még nem beszéltünk a pincében rejtegetett fiúról, aki még szörnyűbb titkokat cipel a hátán, mintsem gondolnánk. A Szent család az utóbbi évek legnagyobb sikere volt, köszönhetően a Najwa Nimre zseniális alakításának a mindenre elszánt anyatigris szerepében. 

image

Töréspont

Nemrégiben írt véleményt a munkatársunk a Netflix legfrissebb spanyol sorozatáról, ami hetek óta a top 10-ben található a stremer-óriás kínálatában. A Grace Klinika és a Vészhelyzet szerelemgyerekeként is aposztrofálható szériában egy valenciai kórház mindennapjaiba tekinthetünk be, miközben éppen egy hatalmas sztrájk van készülőben. A történetet drog, bonyolult szerelmi szálak, beteg és törtető politikusnő és sötét titkokat cipelő orvosok tarkítják. Szerencsére a nőkre is gondoltak az alkotók, ugyanis ezeknek a dokiknak karajiban ők is szívesen lennének egy picit betegek. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!