Olivia Newton-John 1948. szeptember 26-án, Cambridge-ben született Olivia Newton-John élete egyfelől csupa siker, másfelől rengeteg tragédia. Előkelő, tudós családba született, az apja a náci Enigma-gép megfejtésén is dolgozó, és a hírhedt Rudolf Hesst személyesen letartóztató Brinley Newton-John nyelvészprofesszor, anyai nagyapja a nácik elől az Egyesült Királyságba emigrált Max Born Nobel-díjas fizikus volt. Szülei házassága megromlott, 1958-ban elváltak, s mivel ekkoriban még egy válás botrányos eseménynek számított, az apjának le kellett mondania tiszteletre méltó egyetemi állásáról is.
Szülei válása után Olivia tanulmányi eredményei romlani kezdtek, de ez csak az események gyors következménye volt – mivel anyja sokat dolgozott, nővére korán férjhez ment, bátyja egyetemi tanulmányai miatt kollégiumba ment, a kislány rengeteg időt töltött egyedül, főként a rádió előtt, és hamar az összes korabeli slágert kívülről tudta. Az első együttesét, a Sol Fourt 14 éves korában alapította: három osztálytársnőjével leginkább nővére férjének kávézójában léptek fel, majd önállóan is lehetőséget kapott, így ismerte meg első szerelmét és zenei mentorát, a nála csak pár évvel idősebb, de már befutott énekes-színész-dalszerzőt, Ian Turpie-t.
1963-ban Turpie segítségével lépett fel először a televízióban, a Kevin Dennis Audition című tehetségkutatóban, ahonnan öt alkalom erejéig áthívták a Sunny Side Up című zenés tévéműsorba, majd megnyerte a Sing Sing Sing című tehetségkutatót is.
Első albuma 1971-ben jelent meg If Not For You címen ,melynek címadó dalát Bob Dylan írta. Nagy-Britanniában és Ausztráliában hamar sikereket ért el. 1974-ben Newton-John képviselte az Egyesült Királyságot az Eurovíziós Dalfesztiválon a 'Long Live Love' címû dallal, mellyel 4. helyen végzett.
1978-ban Newton-John szerepelt a Grease című zenés filmben, amely akkoriban a legtöbb bevételt hozó zenés film volt, és amelynek filmzenéje továbbra is a világ egyik legsikeresebb dalai közé tartoznak. A film alapja egy 1971-es színházi musical volt, ezzel lett világszerte ismert John Travolta és Olivia Newton-John. Ők alakították Danny Zukót és Sandy Olssont: a vagány, nőcsábász, laza, flegma srácról kiderült, hogy valójában törékeny a lelke és szerelmes típus, a jó tanuló, szelíd, csendes lány pedig a végén igazi vadmacska lett, egy hódítani kész, bőrdzsekis szexbomba. Minden idők egyik legnépszerűbb musicalje lett.
A négyszeres Grammy-díjas énekesnő és színésznő 2018-ban jelentette be, hogy harmadszorra is rákot diagnosztizáltak nála.73 évesen, a családja és a barátai körében halt meg.
A színésznő ismert volt a rák elleni küzdelem harcosaként is, utolsó kívánsága is ehhez kötődött a férje, John Easterling szerint: a család ezért közleményben kérte az ismerősöket és a rajongókat, hogy virág vagy koszorú vásárlása helyett inkább adakozzanak a rákkutatással foglalkozó Olivia Newton-John Alapítványnak.
Az alapítvány a rák kezelésénél főleg a növényi alapú készítmények felhasználását vizsgálja, a színésznő is ezekben bízott az utolsó éveiben.