Szokatlan dolgot művel az ágyban Tolvai Reni - fotó

Vágólapra másolva!
Az ágyból, köntösben jelentkezett Tolvai Reni, aki egyvalami miatt alig várja, hogy véget érjen a Sztárban Sztár All Stars.
Vágólapra másolva!

"Ha vége lesz a Sztárban Sztárnak, megeszem" – írta a jelenleg a Sztárban Sztár All Stars műsorfolyamában versenyző Tolvai Reni a legújabb Instagram-fotójához, amelyen az ágyban fekve, köntösben látható egy doboz pizza társaságában. Az énekesnő nem csak a műsor és a rendszeres fellépések miatt vigyáz az alakjára, ezért is szokatlan tőle, hogy egy nem éppen egészséges étellel fotózkodott. Nézze meg a posztját!

Sokat küzdött a túlsúlyával

Tolvai Renit a Megasztár ötödik szériájában még jó pár plusz kilóval ismerhette meg a közönség. Elmondása szerint őt mindig nagyon zavarta a túlsúlya, ezért hosszú éveken át küzdött az álomalakért és azért, hogy kevesebbet mutasson alatta a mérleg. Az énekesnő az elmúlt években összesen 20 kilótól szabadult meg, az eredménnyel pedig nagyon elégedett.

Egy ilyen nagymértékű fogyás persze nem múlik el nyomtalanul: bár a teste minden porcikáját feszessé tudta varázsolni a megfelelő edzésmóddal, de a karjával nem volt elégedett, ezért a mellműtétje után újra plasztikai sebészhez fordult.

"A beavatkozást altatásban végezték. A gép egyik karjával leszívták a zsírt, a másikkal pedig egyből visszazsugorították a bőrt az izomzathoz. Egy hónapig leszorító felsőt hordtam, fájdalom helyett csupán erősebb izomlázat éreztem. Tartottam attól, hogy tele lesznek vágásnyomokkal a karjaim, de ezzel a géppel vágás és heg nélkül történt a műtét" – mondta korábban a műtétjéről.

Próbálja elfogadni magát

Tolvai Reni az állítása szerint ma már túl van a tépelődésen, és rájött, hogy nem jól állt hozzá a kérdéshez. Sőt, most többet nyom, mint pár évvel ezelőtt, mégis sokkal jobban érzi magát a bőrében, mert rájött, nem a kilók számítanak.

Tolvai Reni
Tolvai Reni egy másik szexi fotón
Fotó: Instagram/Tolvai Reni / Instagram/Tolvai Reni

"Hölgyeim! Hogy én mennyit küzdöttem, hogy minél kevesebbet mutasson a mérleg... Amíg rájöttem, hogy a testösszetétel a fontos. Mert, bár lehetsz a mérlegen könnyebb, de vizuálisan puffancs, és lehetsz a mérlegen sokkal több, de vizuálisan kicsit kisportoltabb. Csak meg akartam osztani ezt a képet veletek, hogy ne görcsöljetek rá egy számra, mint ahogy én tettem, abszolút nem fontos" – írta motiváló példaként a követőinek korábban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!