Aljas csalásokról beszélt Tom Hanks

Tom Hanks
Tom Hanks
Fotó: NurPhoto via AFP
Vágólapra másolva!
A mesterséges intelligencia segítségével milliókat lehet átverni. Tom Hanks szerint a vele futó reklámok jó része hamis, mindenkit figyelmeztet, hogy ne dőljön be nekik.
Vágólapra másolva!

A Forrest Gump, a Számkivetett, a Halálsoron, a Ryan közlegény megmentése, a Terminál sztárja, Tom Hanks a közösségi médiában figyelmeztette közel 10 millió követőjét, hogy ne dőljenek be a képmását használó reklámoknak, amelyeket szerinte "csalárd módon és mesterséges intelligencia segítségével" készítettek.

Tom Hanks
Tom Hanks 
Fotó: AFP

"Az interneten több olyan hirdetés is van, amelyek engedély nélkül használják a nevemet, a képmásomat és a hangomat, és csodaszereket reklámoznak. Ezeket a hirdetéseket a beleegyezésem nélkül, csalárd módon és mesterséges intelligencia segítségével hozták létre” – írta, hozzátéve, hogy neki semmi köze sincs ezekhez a posztokhoz, a termékekhez és kezelésekhez, illetve az ezeket a gyógymódokat hirdető cégekhez.

Tom Hanks nem szed gyanús szereket 

Hanks, aki bevallottan 2-es típusú cukorbetegséggel él, arról is beszélt, hogy a kezelésével kapcsolatban csak szakvizsgával rendelkező orvosára hallgat. A 2-es típusú diabétesz (nem inzulinfüggő diabétesz) akkor lép fel, amikor a hasnyálmirigyben található béta sejtek termelnek ugyan inzulint, de az képtelen kifejteni hatását, mivel a sejtek érzéketlenek vele szemben.

"Ne hagyják magukat becsapni. Ne hagyják magukat átverni. Ne veszítsék el a nehezen megkeresett pénzüket" – írta a színész. Hanks egyike a sok hírességnek (például Drake, The Weeknd és Taylor Swift), akiknek a nevét és képmását csalók használták fel.

Magyar sztárok arcát-nevét is használják

Egyre hosszabb a lista a sztárokról, akiknek csalók éltek vissza a nevével a közösségi médiában. Legtöbbször az Instagram-oldalaikat másolják le, de voltak olyan esetek, hogy társkereső oldalakra regisztráltak a fotóikkal. A legmeghökkentőbb esetek egyike itthon Bódi Gusztiéké volt, akiktől a károsultak többször is pénzt követeltek, hiszen sokan bedőltek a csalóknak, akik nyereményjátékot hirdetve csaltak ki pénzt az emberekből, sokan pedig nem tudták, hogy nem a zenész és családja károsította meg őket.

Mikes Anna idén tavasszal vette észre, hogy valaki lemásolta a közösségi oldalát, így élt vissza a nevével. Az Ázsia Expressz sztárja a követői segítségét kérte a közösségi oldalán, hogy jelentsék minél többen a kamu oldalt, de több részletet nem árult el az esetről. Nemcsak a táncosnő, hanem párja, Krausz Gábor is élt már át hasonlót, csak ő egy társkereső oldalon bukkant fel, ahová valaki más regisztrált a nevével és a képeivel.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!