Idén ötödik alkalommal rendezték meg a Tündérszépek országos szépségversenyt. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe, melyre szeptember 29-én került sor, ahol a szakmai zsűri választotta ki a Tündérszépek 2024 országos szépségverseny győztesét és udvarhölgyeit. A dicsőség mellett értékes nyeremények és élmények is várták a Tündérszépeket! 2024 Tündérszépe 1 évig egy OMODA 5 boldog tulajdonosa lett, a verseny fáradalmait kipihenheti egy két főre szóló egyiptomi nyaraláson, valamint egy értékes mobiltelefonnal és kozmetikai szépségcsomaggal is gazdagodott.
Idén is a hölgyek segítségére voltak a következő mentorok: Kárpáti Rebeka, Köllő Babett és Tótpeti Lili!
Kárpáti Rebeka kiemelte, hogy idén nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, ugyanis rengeteg gyönyörű és talpraesett lány került be a 22 fős mezőnybe.
"Nagyon nehéz dolgunk van, hiszen - és ezt nem udvariasságból mondom - az idei felhozatal olyan erősre sikeredett, hogy tulajdonképpen minimális különbségek döntik majd el, hogy ki nyerte meg a versenyt, ki lett udvarhölgy és ki az aki talán egy kicsit csalódottan távozik, hiszen gyönyörű volt és nagyon jól szerepelt. Zsűrinek lenni valójában nem hálás feladat"- idézte őt a Bors.
A szépségverseny indulói idén is három ruhában vonultak fel a kifutón: farmerban és pólóban, sportruházatban, valamit estélyi ruhában.
A zsűri ezt követően hosszas tanakodás után meghozta a döntést.
A Tündérszépek 2024 szépségversenyt idén a szigetszentmiklósi Hegyi Zsanett nyerte.
Zsanett Szigetszetmiklóson él, de Budapesten tanul a BME Kereskedelem és marketing szakán, szeretne közgazdász lenni. A fotózás nem volt neki újdonság, ugyanis 2015 óta modellkedik, így tapasztaltan mozgott a kamera előtt. Korábban tíz éven át versenyszerűen lovagolt, és a sport azóta is fontos része az életének. Ahogy az állatok is, van egy kis pónija, 2 kutyája és 2 macskája. Egy olyan verseny, mint a Tündérszépek, szerinte sok ajtót kinyithatnak, sok lehetőség van benne, és emellett új barátokat is szerezhet az ember. Zsanett 177 cm magas, Vízöntő a csillagjegye, kedvenc étele a carbonara, itala az almalé. Zenében a The Weeknd dalait szereti, illatban az Armani Sít - írja a Heol.hu.
A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett.
Az Origo arra volt kíváncsi, hogy az olvasók szerint a Tündérszépek 2024 szépségverseny indulói közül ki a legszebb.
Az eredmény is megszületett, 1083 szavazattal pedig Magyar Dóra lett az olvasók kedvence, akiről itt láthatnak még képeket.