Ritka betegség támadta meg Adele-t

Adele
Adele
Fotó: Niklas HALLE'N / AFP
Vágólapra másolva!
Adele a legutóbbi fellépésén arról beszélt, hogy komoly betegséggel küzd.
Vágólapra másolva!

Adele legutóbbi Las Vegas-i fellépésén beszélt arról a színpadon, hogy ritka betegség támadta meg a szervezetét, jelenleg is fülfertőzéssel kezelik: valamilyen vízben található baktérium fertőzte meg, aminek következtében részlegesen meg is süketült.

Adele koncert közben
Adele koncert közben
Fotó: VALERIE MACON/AFP / VALERIE MACON/AFP

Ez a legfájdalmasabb dolog, ami valaha történt velem. Rosszabb a gyerekszülésnél is.

Ez egy ritka vízi baktérium. Nagyon nehéz kezelni. Néhány napig rossz antibiotikumot kaptam, de végül sikerült olyan antibiotikumot adniuk, ami elkezdett hatni... Párszor le akartam vágni a fülemet. Már nincsenek fájdalmaim, ami nagyszerű, de a bal fülemre kicsit süket maradtam" – mondta Adele.

Adele visszavonul

Adele 2022 novembere óta szinte minden hétvégén fellép egyébként Las Vegasban, de az ottani szerződése csak idén novemberig szól – utána a tervei szerint bizonytalan időre visszavonul, hivatalosan már el is búcsúzott a közönségétől a müncheni koncertsorozata végén. 

Az énekesnő korábban úgy nyilatkozott a német ZDF-nek, hogy az idei fellépései után visszavonul, más kreatív feladatokra koncentrálna. "Jelenleg üres a tank. Egyáltalán nincs semmi tervem új zenékkel kapcsolatban. Szeretnék egy nagy szünetet ez után, és azt hiszem, más kreatív dolgokkal szeretnék foglalkozni, legalább egy ideig" – mondta júliusban.

Hozzátette, hogy nem szeret híres lenni, számára csak a zene fontos – egyébként pedig már korábban is előfordult, hogy rövidebb időre visszavonult, feltölteni a kreatív energiáit. "A karrierem nem az életem. Az a hobbim" – magyarázta már 2015-ben a Rolling Stone magazinnak.

Tizenhat év, négy lemez

Adele amúgy sem mondható termékeny szerzőnek, 2008 óta, vagyis 16 év alatt összesen négy stúdiólemeze jelent meg: a 19-et követte a 21 (2011), a 25 (2015), majd a 30 (2021) – vagyis már újabb három éve nem jelent meg új anyaga, de így is minden idők egyik legsikeresebb zenei előadójának számít, a zeneiparnak is rengeteg pénzt hoz.

Említett müncheni koncertsorozata például Európában egyedülálló kezdeményezés volt, hisz az énekesnő afféle rezidens fellépőként öt héten keresztül heti két koncertet adott egy direkt e célra épített szabadtéri arénában. A jegyárusítás megkezdésekor majdnem 300 ezren álltak sorban online, a jegyek végül elképesztő összegekért keltek el

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!