Az Ázsia Expressz után sem békültek ki Béres Anették és Zsigmond Angiék

Vágólapra másolva!
Bár maguk mögött akarták hagyni az Ázsia Expresszben történteket, úgy tűnik, nem igazán sikerült kisimítania a szálakat Béres Anettnek és Zsigmond Angiéknak, akik máig nem kímélik egymást.
Vágólapra másolva!

Hat hét után véget ért a TV2-n az Ázsia Expressz ötödik évada, a versenyt Béres Anett és Sáfrány Emese nyerték meg, akik természtesen nagyon örültek, hogy női párosként sikerült az első helyen beérniük Ördög Nórához. Az örömüket azóta kicsit beárnyékolja, hogy egyesek szerint csalás történt a döntőben, erre nemrég reagáltak is. A párosnak több vitája volt Krausz Gáborékkal, de Mészáros Bendével és párjával is annyira durva balhéba keveredtek, hogy személyeskedésig fajult a vita.

A fiatal pár azt nehezményezte, hogy Béres Anett rájuk szólt, amiért csúnyán beszéltek egymással. Annyira elszakadt mindkét félnél a cérna, hogy míg Anett papucsnak nevezte Bendét, addig Angi kijelentette, nem akar arra a sorsa jutni, mint Anett, ugyanis szerinte nem véletlenül nincs párkapcsolata és gyermeke. „Amikor egy »nő« egy másik nő arcába vágja, hogy nincs gyereke, az a legalja mindennek, az emberi mély bugyor” – reagált utólag a kemény összefeszülésre Anett, aki hozzátette: úgy érezte, a kamerák előtt alázták meg.

Továbbra sem békültek ki egymással

Bár a műsor óta próbálták többször megbeszélni a nézeteltéréseiket, és elnézést is kértek egymástól, továbbra sincs béke.

Angéla magáról állított ki bizonyítványt a viselkedésével, hiszen mindenki látta, mennyire tiszteletlen és rosszindulatú. És Bendét sem kell félteni, ő is olyan alpári jelzőkkel illetett minket, amilyeneket úriember nem vesz a szájára. Biztosan nem fogom keresni a jövőben a társaságukat

– tálalt ki Anett a story.hu-nak. Mészáros Bende pedig így nyilatkozott Anettről:

Ő egy bosszúálló nő, akinek csak az a fontos, hogy beszéljenek róla, mindegy, milyen áron. Mi zöldfülűek voltunk a tévéműsorok terén. Sajnos, elkövettük azt a hibát, hogy felvettük a kesztyűt, ezzel pedig lesüllyedtünk az ő szintjére, ahol csak fröcsögés és botránykeltés van. 

Ha meghívást kapunk más műsorokba is, biztosan nem ülünk fel többé semmilyen hasonló provokációnak" – jelentette ki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!