Ázsia Expressz: erre költi hatalmas nyereményét Béres Anett

Béres Anett
Vágólapra másolva!
Béres Anett és Sáfrány Emese kétszer egymillió forinttal lettek gazdagabbak a játék során. Az Ázsia Expressz sztárjai azonban különleges dologra fordították nyereményük egy részét.
Vágólapra másolva!

Voltak izgalmak az Ázsia Expressz hétfői adásában is, a héten pedig már az is kiderül, hogy a versenyben lévő négy páros közül ki viheti haza a 15 millió forintos fődíjat. Hétfőn – a rendes játékban utolsóként végző Mikes Annán és Krausz Gáboron kívül – három páros indulhatott egy extra játékban, a győztes pedig a fődíjtól függetlenül gazdagodott egymillió forinttal.

Sáfrány Emese és Béres Anett - Ázsia Expressz
Sáfrány Emese és Béres Anett - Ázsia Expressz 
Fotó: TV2

Egy botos ügyességi játékban Béres Anett és Sáfrány Emese először Jollyt és Szuperák Barbarát, majd L.L. Juniort és Dárdai Blankát is kiejtette, így övék lett az egymillió forint. Később újabb egymillió forintot nyertek, aminek a felét (500 ezer forintot) felajánlotta Sáfrány Emese egy hátrányos helyzetű családnak ajánlotta fel. 

Az Ázsia Expressz sztárja rendszeresen jótékonykodik

Béres Anett is lemondott a ő részéről, és szintén jótékony célokra fordította az összeget.

Egy nagyon beteg kislánynak és a családjának utalom a pénzt 

– kezdte az Ázsia Expressz szereplője.

Az anyuka posztjával a Facebookon találkoztam korábban, gyermekük betegsége, a gyógykezelések miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek. 

Azonnal azt éreztem, hogy segítenem kell, volt, hogy ruhákat küldtem nekik, többször pénzt utaltam, de volt olyan is, hogy bevásároltam nekik, tartós élelmiszereket vettem. 

Ez az összeg hatalmas segítség nekik! Nagyon szurkolok a kislánynak, hogy meggyógyuljon.

Az is kiderült, hogy nem ez az első eset, hogy a korábbi valóságshow-hős jótékonykodik, segítő kezet nyújt, csak másokkal ellentétben nem szokott róla posztolni, beszélni" - hangsúlyozta a Borsnak

Béres Anett kiemelte, hogy mindig is nagyon empatikus volt, és rendszeresen szokott segíteni a rászorulóknak. A már nem hordott ruháit sem dobja ki, hanem mindig olyannak adja, akinek tudja hogy segítség. A forgatás alatt rengeteg olyan emberrel találkozott, akik szegény körülmények között éltek, ugyanakkor mégis boldogok voltak.

Földrengés miatt életveszélybe kerültek az Ázsia Expressz szereplői

Idén áprilisban forgatta az Ázsia Expressz stábja a tajvani epizódokat - mint akkor írtuk, pont kifogtak egy földrengést. A tegnapi adásban látható volt, hogy többen felriadtak éjjel és lementek az utcára, Ördög Nóra pedig felhívta Nánási Pált, a férjét.

Ördög Nóra később visszafeküdt, de nem nagyon tudott visszaaludni: azzal próbálta nyugtatni magát és az itthoniakat, hogy nem volt pánikhangulat, a helyiek nem érezték, hogy komolyabb baj lenne. Másnap a hírekből és a mobilértesítésekből kiderült, hogy Tajvant és környékét ötös, hatos erősségű rengések rázták meg, ezekből többet érzett is a stáb.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!