Ázsia Expressz: egy páros már nyert egymillió forintot

Ázsia Expressz
Ázsia Expressz: Béres Anett és Sáfrány Emese, illetve Mikes Anna és Krausz Gábor
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Az Ázsia Expressz hétfői adásában egy páros már gazdagabb lett egymillió forinttal, de a héten az is kiderül, hogy ki nyeri a 15 millió forintos fődíjat.
Vágólapra másolva!

Voltak izgalmak az Ázsia Expressz hétfői adásában is, a héten pedig már az is kiderül, hogy a versenyben lévő négy páros közül ki viheti haza a 15 millió forintos fődíjat. Hétfőn – a rendes játékban utolsóként végző Mikes Annán és Krausz Gáboron kívül – három páros indulhatott egy extra játékban, a győztes pedig a fődíjtól függetlenül gazdagodott egymillió forinttal.

Béres Anett és Sáfrány Emese, Ázsia Expressz
Béres Anett és Sáfrány Emese, Ázsia Expressz
Fotó: TV2 / TV2

Egy botos ügyességi játékban Béres Anett és Sáfrány Emese először Jollyt és Szuperák Barbarát, majd L.L. Juniort és Dárdai Blankát is kiejtette, így övék lett az egymillió forint. Nézze meg a TV2 videóját!

"Azért nem vagyok csalódott, hogy nem nyertük meg, viszont Anett-től nagyon rosszul esett az a momentum, hogy hiába próbáltam mondani, hogy oké, leugrok, csak várjon egy pillanatot, hogy megtaláljam a helyzetet, ne essek le és törjem össze magamat, ő akkor is rángatta ki alólam a farönköt, mert neki nincs ideje, és azonnal húzzuk ki..." – nyilatkozta a játék után Szuperák Barbara.

A párosok viszonya tehát továbbra sem felhőtlen, az egymillió forintos extra díj kiosztása után azonban jött is az újabb csavar: a múltkori párcserés adás után ismét szét kell válniuk a pároknak – amiről itt láthat egy videót.

Ázsia Expressz: Béres Anett és Sáfrány Emese szépen menetel

Béres Anett és Sáfrány Emese a múlt pénteki adást hajsza nélkül vészelték át, mivel nekik jött össze a műsor során a legtöbb medál, akkor Zsigmond Angéla és Mészáros Bende esteki ki. 

A 15 millió forintos fődíjért még versenyben van tehát:

  • Sáfrány Emese és Béres Anett
  • Krausz Gábor és Mikes Anna
  • Jolly és Szuperák Barbara
  • L.L. Junior és Dárdai Blanka

Az első héten egyébként Zámbó Krisztián és a testvére, Zámbó Adrián estek ki, a szereplésükről még a helyszínen nyilatkoztak az Origónak. Hajszák során kiesett még Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv, majd Stohl András és Till Attila, miközben Cserpes Laura és édesapja, Cserpes István a családban történt haláleset miatt utaztak idő előtt haza – velük itt talál egy interjút.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!