Biztos vagyok benne, hogy a TÁR esetében fokozottan igaz, hogy nem mindegy, hogy a kritikus személye férfi vagy nő. Teljesen más szemmel nézi a Cate Blanchett főszereplésével készült filmet egy férfi és egy nő. Miért is mondom ezt? A #metoo mozgalom óta jelentősen megváltozott a férfiak és nők, beosztottak és vezetők, de akár csak a mindennapi ismerkedés működése, szabályai is. Hogy milyen irányba? Személyes vélemény, de mint minden: elindult egy jó irányba, megkezdődött egy jó párbeszéd a felek között, a bűnösök bűnhődtek, az áldozatok napvilágra kerültek és fontos lépések születtek a traumájuk feldolgozásában... aztán - pesti szlengesen - ez is túl lett tolva kissé! Egyre több vélt és valós áldozat került elő, és a hangzatos jogi csatározások és mozgalmak mellett csak a valódi témáról feledkeztünk el. Talán erre emlékeztet minket egy ilyen mesteri film, mint a TÁR.
A TÁR húzott egy merészet és megmutatta, milyen az, ha egy elismert karmesternő kerül bajba, amiért nem ismerte a határokat. A hírekben 1000-ből 999 eset férfi predátorokról szólt, de vajon miért ne élhetne vissza egy nő a hatalmával, legyen az kicsinyességből, vonzódásból vagy csak mert "ilyen" az alapszemélyisége? Blanchett a Berlini Filharmonikusok fiktív vezető karmesterét alakítja. Az első percben kiderül, hogy egy kőkemény nőről van szó, művészetben és munkában nem ismer ellentmondást, a tökéletes is kevés neki. Ugyanezt várja el a környezetétől, párjától, gyerekétől és persze a szeretőitől is. Tipikus művészember, aki azt gondolja, hogy körülötte forog a Nap, és még meg is köszöni neki. A filmen első egy órája mesterin építi fel ennek a finoman szólva se szimpatikus nőnek az életét, elismerjük hogy kiváló művész, de ahogy használja maga körül az embereket, az nettó gusztustalan, de megteheti, és ezt nagyon jól tudja! Legalábbis egy ideig! Egy volt tanítványa, mentoráltja azonban fenekestül felforgatja az életét, és elismert művészből hirtelen hatalmával visszaélő predátor lesz a Blanchett alakította Lydia Tárból, akinek bizony el kell számolnia magában is és a nyilvánosság előtt is a tettei következményével.
Őszintén, ezt a filmet nagyon könnyű lett volna elszúrni. Lehetett volna egy feminista sírás arról, hogy a nők csak áldozatok lehetnek, és csak a férfiaké. Lehetett volna Lydia Tár egy igazi gonosztevő, de tulajdonképpen ezt sem tudjuk a botrányos figuráról kijelenteni. Ő a nagybetűs művész, aki belehal a művészetébe, és elvárja hogy a környezete is ezt ugyanezt tegye, szolgálja, legyen szó a gyereknevelésről, az inspirációról vagy az erotikáról akár. Todd Fields rendező ügyesen kerüli el a férfi predátorok sablonjait, és szokatlan érzékenységgel mutatja be, hogy egy vezető pozícióban nő milyen finom eszközökkel tudja ellehetetleníteni azokat, akik gyengébbek nála. Nincs itt vad szex, kényszerítés, csupán érintések, elejtett fél szavak és mozdulatok. Ez persze nem működne Cate Blanchett nélkül, akinek haza kellett volna vinnie ezért a karriergyilkos szerepért a harmadik Oscar-díját. A színésznőt Virág Emese, zongoraművész és tanár készítette fel a szerepre. A színésznő teljesen eltűnt, mi itt egy vezető karmestert látunk, minden mozdulata, mimikája olyan tűpontosan ki van találva. Uralja a vásznat, ahogy a figura is a körülötte élőket, mindenki más csak asszisztálni tud a zsenialitásához.
Miközben Blanchett figurája belekerül a szövevényes #metoo-ügyébe, úgy kell szembenéznie azzal, hogy minden amit természetesen vett, az emberek és főleg a mai, felvilágosultabb generáció számára nem az, sőt bántó, akár gyilkos is lehet. A film utolsó harmada Tár purgatóriuma, ahonnan nem tudjuk, hogy a pokolba vagy egy VR-játék koncertjére vezet-e az útja, de egy biztos: ennél pontosabban az utóbbi években film még nem mutatta meg, hogy működnek az igazi nagyragadozók. Az ausztrál színésznő színészi zsenialitását dicséri, hogy bár tudjuk végig mit tett a figurája, és az első perctől kezdve tudjuk, hogy a saját szavaival élve egy nagybetűs önző pi**a, mégis képes elérni, hogy a purgatórium utáni megtisztulása után is drukkoljunk neki és reméljük, hogy tanult a leckéből!
Cate Blanchett rajongóknak, akik szeretik a komolyzenét, aki kíváncsiak arra, milyen egy igazi predátor működése és azoknak, aki szeretik az olyan a filmeket, amik botrányosak és ki kell lépni hozzá a komfortzónából.
10/9
A TÁR október 31-től érhető el a Netflixen