Megvan, mikor házasodik Curtis és Barnai Judit

Curtis és Barnai Judit
Curtis és Barnai Judit
Vágólapra másolva!
Négy éve, hogy egymásra találtak, de voltak hullámvölgyek. Curtis várhatóan nem idén, csak 2026-ban veszi el sportoló menyasszonyát.
Vágólapra másolva!

Barnai Judit és Curtis négy éve alkotnak egy párt – noha sokszor felröppent már a hír, hogy szakítottak. A menyasszony nemrég cáfolni kényszerült egy pletykát, miszerint a Farm VIP forgatásán történt valami Aurelio és közte, ami miatt Curtis is megjelent, hogy rendet tegyen. Mint írta, csupán jóban lett az egykori valóságshow-szereplővel, Curtis pedig nem toppant be váratlanul a forgatásra. A kapcsolatuk sokáig hullámzó volt, de most kiderült, hogy már az esküvőt is tervezik - de nem idén, csak 2026-ban lesz. 

Curtis és Barnai Judit
Curtis és Barnai Judit 
Fotó: Instagram 

A kosárlabdázó a Hotnak elmondta, hogy először azt gondolta, hogy Curtis viccel az augusztusi lánykéréssel - de igent mondott és már az esküvő is szóba került. "Úgy néz ki, hogy jövőre abbahagyom a kosárlabdát, ezért az esküvő időpontját 2026-ra tűztük ki. Az ötös a szerencseszámom, így a dátumban benne kell majd lennie egy ötösnek is. Egy cég is megkeresett, aki elkészítené a ruhámat, de ahhoz is kell minimum másfél év, tehát nincs miért sietnünk” – tette hozzá.

A rapper korábban már beszélt arról, hogy voltak hullámvölgyek a kapcsolatban, de amikor Barnai Judit a TV2 sikerműsorában, a Farm VIP-ban forgatott, akkor nem találkoztak sokáig és nagyon hiányzott neki. Akkor döntött a lánykérés mellett.

A TV2 Tények akkor meg is kereste a rappert, hogy mondja el, mi az oka annak, hogy eltűntek a közös posztok, miért írják róluk különféle internetes oldalakon, hogy szakítottak. "Jól vagyunk. Az történt, hogy Judy egy tévéműsorban szerepel, ezért nincsenek közös posztok, ezért nem lát minket senki együtt. Azt nem tagadom, hogy voltak hullámvölgyek, de melyik kapcsolatban nincsenek... Együtt vagyunk, nem szakítottunk" - közölte a rapper. Szerinte az, hogy rossz lelkiállapotban van, nem igaz - úgy véli, hogy csak a "mély és szentimentális" dalszövege miatt érthették őt félre. A TV2 riportját itt tudja megnézni.

Curtis nagy bulit adott augusztus 20-án

Curtis az államalapítás ünnepén a Duna-parton lépett fel, nagy sikerrel. "Az időjárással szerencséjük volt augusztus 20-án: „Még a Jóisten is azt akarta, hogy ez a fellépés úgy sikerüljön, ahogy kell. A koncertünk előtt zápor volt, utána vihar... Utána a párommal megnéztük a tűzijátékot, ami fantasztikus élmény volt” – mesélte az Origónak. Részletek itt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!