Vágólapra másolva!
Tóth Gabi és Papp Máté Bence rumbával mutatkoztak be az első élő show-ban, ahol a szerelmüket szerették volna eltáncolni. A Dancing with the Stars zsűrije azonban több kritikát is megfogalmazott a táncuk kapcsán, ezt pedig az énekesnő és néptáncos párja sem hagyta szó nélkül.
Vágólapra másolva!

A Dancing with the Stars ötödik évada tegnap este rajtolt el a TV2 csatornáján. Szabó Zsófi és Andrei Mangra tangója, illetve Hosszú Katinka és Suti András quickstepje után Tóth Gabi és a párja, Papp Máté Bence rumbával mutatkoztak be, a zsűritől 20 pontot kaptak a produkciójukra. Az ítészek nem voltak teljesen elégedettek a páros teljesítményével: Juronics Tamás azt tanácsolta Gabinak, hogy ideje lenne elengednie a bántott nő szerepét, Szente Vajk pedig kiemelte, hogy ide nem elég az, hogy ketten vannak a világ ellen, hanem el kell kezdeni más dolgokat csinálni. Habár a szerelmüket foglalták össze, szerinte inkább még több táncórára lett volna szükség a társastáncok tekintetében, a rumba sajátosságaiból pedig csak keveset látott. 

Dancing with the Stars
Dancing with the Stars: Tóth Gabi és Papp Máté Bence produkciója
Fotó: Polyák Attila  Origo /  Polyák Attila  Origo 

A Dancing with the Stars párosa nem ért egyet a zsűrivel

Tóth Gabi és Papp Máté Bence az élő adás után Instagram-sztoriban reagált a hallottakra, ugyanis éles kritikát fogalmazott meg velük szemben a zsűri. 

"Nagyon köszönjük nektek és nagyon hálásak vagyunk! Nagy tanuló pénz volt átélni ezt az egészet. 

Részben én egyetértek a zsűri véleményével, részben nem, de ezzel nem is kell foglalkozni. 

Ezt tényleg egy időszaknak a lezárása volt, és tényleg távol álljon ez tőlünk, hogy ezen tovább akarjunk lovagolni. Tényleg, egy nagyon szép lezárást akartunk és egy kis betekintést nyújtani nektek, hogy tényleg mit is éltünk át. És a Rumba egy szerelmes tánc, hát miről táncoltunk volna?" - taglalta a néptáncos múlttal rendelkező Papp Máté Bence, aki a műsor kedvéért korrepetálást is kért, hogy elsajátítsa a latin és standard táncokat. 

"Nem tudtunk volna másról táncolni, mint a szerelmünkről. 

Dancing5évadStars
Fotó: Polyák Attila  Origo /  Polyák Attila  Origo 

Azt gondoljunk, és a leveleitekből, a kommentjeitekből, amiket kapunk tőletek, azt látjuk, hogy nektek is nagyon tetszett, és ti is értetlenül álltatok egy-két olyan dologhoz, ami már-már személyeskedésbe ment át, amit mi nagyon nem szerettünk volna. 

Tehát, nem ez volt a célunk vele. Nagyon sok technikailag nehéz dolgot oldottunk meg ebben a rumbában, olyan lépéssorokat, amelyeknek tényleg az volt a lényege, hogy bemutassuk azt, hogy mi tanultunk rumbázni" - mondta Tóth Gabi, aki kiemelte, hogy nagyon büszke párjára és magára is, hiszen amit szerettek volna, azt meg tudták valósítani a táncparketten.

Hozzátette, hogy nem sajnáltatni akarják magukat, hanem a tánc szeretetét, a művészeti értékét akarják átadni, valamint szeretnék, ha az emberek jobban megismernék őket. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!